30 milliós bejelentést tett Szalai Ádám
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a válogatott tagjai példátlan felajánlását tettek, amit a Mainz labdarúgója közölt videó üzenetben.
Szalai Ádám nem először adakozik, pár éve saját alapítványt hozott létre, hogy ezáltal is segíthessen a rászorulókon. (korábbi fénykép az alapítvány munkájáról)
fotó: Játékidő Alapítvány / facebook
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Szalai Ádám által életre hívott Játékidő Alapítvánnyal és a válogatott labdarúgókkal közösen összesen 30 millió forintos adománnyal segíti a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.
A koronavírus-járvány terjedése a sportéletre is kihat. Ennek ellenére a klubok, a játékosok, a szövetségek, de még a szurkolók is ott próbálnak segíteni, ahol tudnak. Ezúttal a válogatott tagjai fogtak össze, amiről Szalai Ádám számolt be a profilján.
Bejelentésében azt mondta, az egészségügyben dolgozók ezrei hetek óta dolgoznak önzetlenül a koronavírus megfékezésén és a betegek ellátásán.
"Munkájuk és odaadásuk felbecsülhetetlen, ezért a magyar válogatottbeli csapattársaimmal a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen úgy döntöttünk, hogy a összesen 30 millió forintos adománnyal segítjük a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját. "
A járvány megfékezése csak együtt sikerülhet!
Forrás: Társoldalunk a SPORT365.hu