Szoboszlai góllal és Német Kupagyőzelemmel búcsúzhat Lipcsétől


A lipcseiek megvédték a címüket, Szoboszlai második magyarként volt eredményes volt Német Kupa-döntőben

fotó: RB Leipzig / facebook

A góllal záró Szoboszlai Dominikkal, illetve Willi Orbánnal felálló RB Leipzig megvédte címét a labdarúgó Német Kupában azzal, hogy a szombati, berlini fináléban 2-0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot.

Az Olimpiai Stadionban rendezett találkozón gyorsan előnybe kerülhetett volna a lipcsei csapat, ám Szoboszlai hiába hozta ziccerbe Timo Wernert, a német támadó hibázott. A folytatásban már nem volt ennyi izgalom az első félidőben, elsősorban mezőnyjáték folyt a pályán, mindkét csapat csak egy-két kisebb lehetőségig jutott.

A fordulás után sem változott a meccs képe, a kockázatkerülő futball közepes iramot és kevés veszélyes támadást hozott. A játékrész közepén a frankfurtiaknak volt egy jobb periódusuk, de gólig nem jutottak, majd kissé váratlanul hátrányba kerültek az ő szempontjukból egy kifejezetten peches góllal: Christopher Nkunku lövése nyomán a labda két védőn megpattanva került a kapuba.

Innentől a lipcseiek magabiztossá váltak és a 85. percben Szoboszlai egy szép támadás végén, az ötös sarkáról eleresztett jobb lábas lövéssel eldöntötte a meccset. A válogatott támadó ezzel Détári Lajos után a második magyar, aki eredményes volt Német Kupa-döntőben.

A 2-0-s sikerrel így - az elmúlt évhez hasonlóan - ismét három magyar, Szoboszlai, Orbán és a sérüléséből felépülőben lévő Gulácsi Péter is kupagyőzelmet ünnepelhet.

Vasárnap több mint nyolcezer szurkoló várta odahaza Szoboszlaiékat, akik a városházán mutatták be a trófeát, miután Orbán, Gulácsi, Marco Rose vezetőedző, Max Eberl sportigazgató és Johann Plenge klubvezető beírta a nevét a város aranykönyvébe. A csapat ezután egy nyitott tetejű járművön hajtott a stadionhoz.

Könnyen megtörténhet, hogy ez volt Szoboszlai Dominik búcsúmeccse lipcsei színekben, hiszen a szezon végével ismét felerősödtek a magyar tehetség átigazolásával kapcsolatos hírek.
    
Német Kupa, döntő:
RB Leipzig-Eintracht Frankfurt 2-0 (0-0)
gól: Nkunku (71.), Szoboszlai (85.)


A rovat legfrissebb hírei