A futóké volt a főszerep a hétvégén a palicsi sétányon


Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Palicsi Nemzetközi Ultramaratont

A Szerbiai Ultramaraton Szövetség és a Paligo Palus Ultramaraton Klub szervezésében lezajlott a 17. Palicsi Nemzetközi Ultramaraton.

Öt kategóriában indultak a versenyzők, akik nem csak társaikkal, hanem önmaguk teljesítőképességével vívtak harcot az ultramaratoni futótávokon.

Szombat délben rajtolt el a 17. Palicsi Nemzetközi Ultramaraton 24 órás és a 6 órás versenyszáma, majd éjfélkor álltak rajthoz a 12 órás és a 100 kilométeres táv futói. Vasárnap reggel 6 órakor az 50 kilométeres távot teljesíteni vágyó versenyzők álltak a rajtvonalhoz.

A legmegerőltetőbb, 24 órás versenyszámnak 21 futó vágott neki. A leghosszabb távot ez idő alatt a magyarországi Nagy Miklós tette meg, aki sérülése miatt nem vehette át személyesen a teljesítményért járó kupát. Azt kérdeztük tőle, hogy egy ilyen verseny után mennyit kell pihennie.

„Elvileg két hét legalább jó lenne, de jövő héten pénteken már megyek egy hosszú versenyre Tihanyba. Picit le kell lazítania magát az embernek, hideg víz, kis nyújtás, aztán azért hamar rendbe jön, pláne aki ilyen sokat fut már."

A horvátországi Sendi Štrbac a 100 kilométeres távon győzedelmeskedett. A feladatot 8 óra, 45 perc, 36 másodperc alatt teljesítette megdöntve ezzel személyes csúcsát is.

„Edző készít fel két és fél, három éve, felkészüléseim vannak. A hét folyamán gyorsasági és szakaszfutást gyakorolok, a hétvégén pedig a távfutást. Sok idő kell hozzá."

A palicsiak 18 éves reménysége, Lelenc Albert hozta a leggyorsabban az 50 kilométeres távot. 4 óra, 16 perc, 41 másodperces időt futott.

„Nagyon jó érzés volt, ezen a távon még sosem futottam itt Palicson. Nagyon jó volt, hogy 4 óra 16 perc alatt be tudtam fejezni, Elvira is büszke volt."


A futamokat a Szerbiai Ultramaraton Szövetség és a Paligo Palus Ultramaraton Klub szervezte.

forrás: Pannon RTV

A rovat legfrissebb hírei