Bölöni László távozhat az Antwerpentől
Három és fél év után váltásra készül az erdélyi edző
fotó: Isosport/MB Media / Contributor / Gettyimages
Mint korábban megírtuk, az európai labdarúgásban a belga bajnokság volt az első, amelyik a koronavírus okozta helyzet miatt lezárta a 2019/2020-as labdarúgó idényt, és bajnokot hirdetett.
A Royal Antwerpen csapata Bölöni László vezetésével egy ponttal maradt le a dobogóról a Charleroi mögött. A 67 éves szakember, aki 2017 óta irányítja az antwerpenieket, az M4 Sportnak elmontda, egyelőre nem tudja, marad-e jelenlegi állomáshelyén, de most inkább arra hajlik, hogy nem.
"Olyan szintre jutottunk, ahonnan a következő lépés a bajnoki címért folytatott harc lenne, ehhez azonban meglátásom szerint más edzői filozófiára van szükség" - jelentette ki. Az Antwerpennel - melyet nagy múltú, jó anyagi hátterű klubként jellemzett - első szezonjában nyolcadik volt, az előző és a mostani, éppen csütörtökön lezárt kiírásban negyedik helyen végzett, emellett pedig kupadöntőbe jutott és az Európa-liga selejtezőjében is szerepelt.
Az edző hozzátette, hogy továbbra is "be van oltva a futballvírussal", így a visszavonuláson egyelőre nem gondolkozik, azt azonban még nem tudta megmondani, hol folytatja pályafutását.
A magyar válogatottal kapcsolatosan elmondta, hogy volt olyan pillanat a pályafutásában, amikor csak rajta múlott, hogy nem lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. "Fel volt dobva a labda, léphettem volna", de a felkérés olyan pillanatban érkezett, amikor időre lett volna szüksége, hogy ezt a lépést úgy tegye meg, ahogy neki jó. "Ez nem felelt meg a magyar szövetség akkori vezetésének, amit megértettem" - fogalmazott Bölöni.
A marosvásárhelyi születésű Bölöni László játékosként 102 alkalommal szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig többek között Franciaországban, Portugáliában és Görögországban is dolgozott. A román válogatottat 10 mérkőzésen irányította.