Világostól aranyat várnak Jeruzsálemben
A kishegyesi gerelyhajító a szerb küldöttség legnagyobb reménysége
Nyitókép: Szerbia női csapata, jobbról világos Adriana (Fotó: ASS)
Ma Jeruzsálemben megkezdődik a 27. U20-as atlétika-Európa-bajnokság, amelyre 44 országból több mint 1000 versenyzőt várnak.
A napokban Edin Zuković szövetségi kapitány közzétette az Izraelbe utazó szerbiai válogatott névsorát, amelyen összesen 18 sportoló szerepel, 10 női mezőnyben és 8 a férfiaknál.
„Nagy elvárásokkal utazunk Izraelbe, hiszen öt olyan atlétánk van, akik a korcsoportban elsők az európai ranglistákon” – mondta a kapitány az utazás előtt. A legnagyobb név a csapatban természetesen Világos Adriana, s tőle várnak a legtöbbet – még úgy is, hogy a kishegyesi lány sérüléssel bajlódott –, hiszen Adriana ebben a korcsoportban világbajnok, amely címet tavaly augusztus elején Kaliban szerezte meg, s a világbajnokságok csúcsát is ő tartja 63,52 méterrel. „
"Nagyon fontos verseny lesz ez a számomra, ezúttal az aranyéremért utazok el. Kicsit könnyebb a saját korcsoportomban versenyezni, mint a felnőttekkel, akik közül többen is előttem járnak. Nem lesz könnyű, de tapasztalatot szerzek, s egy esetlegesen jó eredmény további lendületet adhat a jövőt tekintve” – nyilatkozta Adriana.
A magyar csapat 33 versenyzővel érkezett meg Izrael fővárosába, s a válogatottban több olyan fiatal is ott van, aki az európai vagy akár a világranglistán elfoglalt helyezése alapján joggal reménykedhet az eredményes szereplésben.
Nők: Kocsis Luca, Sulyán Alexa, Kovács Léna, Lalik Petra, Bátori Lilianna, Mészáros Emma, Rózsahegyi Bori, Csatári Jázmin, Viszkeleti Villő, Zimmermann Lili, Horváth Zsófi, Kállai-Kiss Blanka, Kövér Fanni.
Férfiak: Deák Zalán, Kovács Árpád, Kubasi János, Karsai Gábor, Kovács Ferenc Soma, Lesták Ármin, Felber Farkas, Birovecz Bátor, Molnár Csaba, Takács Gergő, Bánóczi Kristóf, Dobó Zsombor, Takács Zsombor, Csekő Miklós, Füredi Dániel, Szabados Ármin, Földesi Gergő, Herczeg György, Horváth Máté, Plisz Balázs.
Forrás: magyarszo.rs
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: világos-adriana, kishegyes, vajdaság, atlétika, gerelyhajítás