Megtartották a 41. Futó- és Úszófesztivált Magyarkanizsán
Szépszámú sportolóval tartották meg szombaton a 41. Futó- és Úszófesztivált Magyarkanizsán
Az úszásra közel 200–an neveztek be, míg a futáson több mint 300-an vettek részt. A fesztivál keretén belül pedig megtartották az első Kanizsa Warriort is.
Már a kora reggeli órákban megtelt úszókkal a magyarkanizsai Tisza-part. A gyerekek versenyére is sokan neveztek.
„A Tisza eléggé gyors volt, bementünk, és eléggé hideg volt, de aztán kezdtem megszokni. De azért kellett négy, öt percet melegíteni. Nem volt semmi abban a jégfagyasztó vízben nekünk, gyerekeknek.” - nyilatkozta a temerini Tóth Kása Gáspár a PannonRTV-nek.
A három kilométeres távra busszal szállították el a versenyzőket. Ebben az évben is a lányok közül az óbecsei Varga Réka úszta le leghamarabb a 3 ezer métert, fél órán belül teljesítette a távot.
„Nagyon szeretem ezt az érzést, amikor elsőnek tudok célba érni a lányok közül. Nekem ez boldogság, mert csak a leggyorsabb vagyok a lányok között.”
Az ovisok futótávját több mint száz gyerek tette meg szülői kísérettel, de tömeges volt a 4 és 10 kilométerre benevezett versenyzők száma is. A helyi és a szerbiai futók mellett Máltáról, Franciaországból, Belgiumból és Magyarországról is érkeztek versenyzők.
A szervezők elégedettek a megjelent sportolók létszámával és azok kiváló teljesítményével.
Kónya Róbert szervező sikeresnek értékelte az eseményt. „Aminek igazán örülök, hogy az időjárás kiváló, az úszók azt mondták, hogy nagyon jó volt úszni, mert a Tiszának nagyon jó volt a hőmérséklete. A futók pedig - úgy gondolom - örülnek, hogy nincs 40 fok és nem esik az eső.”
A maraton keretén belül először szervezték meg a Kanizsa Warrior sporteseményt is, amelyre 5 mindenre elszánt csapat jelentkezett, és több körön át mérték össze erejüket, kitartásukat és koncentrációs képességüket.
forrás: pannonrtv.com