Szoboszlai és Kerkez először egymás ellen


Hosszú idő után ismét “magyaros” találkozó lesz a Premier Leagueban - ELŐZETES



Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool és a Bournemouth egymással játszik szombaton az angol labdarúgó Premier League második fordulójában.

A Jürgen Klopp vezette, legutóbb ötödik Liverpool rangadóval kezdett, múlt vasárnap 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea vendégeként, és bár akadtak jó periódusai, azért az is látszott, hogy még van min csiszolni, amíg összeáll a hat távozó miatt átalakult csapat játéka. A magyar válogatott csapatkapitánya júliusban érkezett az RB Leipzigtől, és a felkészülési mérkőzések alapján a német tréner kulcsszerepet szán neki. Ezt az első meccsen alá is támasztotta, végig a pályán hagyta Szoboszlait. Vele egy időben került a csapathoz Alexis Mac Allister, a világbajnok argentin válogatott alapembere, aki szintén végigjátszotta a londoni meccset.

Az előző idényben 15. helyezett Bournemouth múlt szombaton a Konferencia-ligában címvédő West Ham Uniteddel kezdett otthon, és ugyancsak 1-1-re végzett. Az AZ Alkmaartól szerződtetett Kerkez, a magyar válogatott 19 éves balhátvédje szintén végig a pályán volt, és a csapat legjobbjának választották.

A szombati játéknapon két rangadót is rendeznek: a Tottenham Hotspur a legutóbb harmadik Manchester Unitedet fogadja, majd a bajnok Manchester City - amely szerdán európai Szuperkupát nyert, a Sevillát tizenegyesekkel felülmúlva - az előző bajnokságot negyedik Newcastle Unitedet látja vendégül.

Ugyancsak szombaton rendezték volna a Luton-Burnley mérkőzést, a frissen feljutott hazai csapat stadionjának felújítása azonban még nem fejeződött be. A bő tízezres létesítmény befogadóképessége megfelel a Premier League előírásainak, ugyanakkor új lelátórészt kell építeni a televíziós és sajtóigények kielégítésére. A munkálatok miatt a Luton már korábban kérte az ugyancsak most feljutott Burnley elleni első hazai meccse halasztását.    
    
Premier League, 2. forduló:

péntek:
Nottingham Forest-Sheffield United 20.45
    
Szombat:
Fulham-Brentford 16.00
Liverpool-Bournemouth 16.00
Wolverhampton Wanderers-Brighton 16.00
Tottenham Hotspur-Manchester United 18.30
Manchester City-Newcastle United 21.00
    
Vasárnap:
Aston Villa-Everton 15.00
West Ham United-Chelsea 17.30
    
Hétfő:
Crystal Palace-Arsenal 21.00

A rovat legfrissebb hírei