Az Eb kapujában a magyar válogatott
A magyar válogatott két győzelemre van a továbbjutástól
Az Eb kapujában a magyar válogatott
Szerbia és Litvánia vár a magyar labdarúgó-válogatottra, és ha mindkét mérkőzését megnyeri Marco Rossi csapata, két fordulóval a vége előtt kijut az Európa-bajnokságra. Október 14-én a Puskás Arénában a szerbeket fogadja a válogatott, 17-én pedig Kaunasban a litvánok ellen lép pályára. Újoncok nincsenek a keretben, Bolla és Nagy Zsolt számítanak visszatérőnek.
A legnagyobb hiányzó Willi Orbán (Lipcse), aki a csehek elleni felkészülési meccsen sérült meg, vagyis a védelem közepére kell megfelelő embert találni. Feltehetően Lang Ádám (Omonia) lép be Orbán helyére, Szalai Attila (Hoffenheim) marad bal oldali belső védő, Lang posztjára pedig Fiola Attila (Fehérvár) vagy Botka Endre (FTC) állhat be. A hátvédek között ott találjuk Bolla Bendegúzt is, aki végre talált magának csapatot, a Grasshopper Svájcon belül adta kölcsön a genfi Servette-nek. A cserék közt találjuk Balogh Botondot (Parma), Szalai Gábort (Kecskemét), a felvidéki Mocsi Attilát (Rizespor), valamint Nagy Zsoltot (Puskás Akadémia). Négy kapust nevezett a keretbe a szövetségi kapitány, a már felépült Gulácsi Pétert (Lipcse), Dibusz Dénest (FTC), Demjén Patrikot (MTK) és Szappanos Pétert (Paks).
A középpályán biztosan helyet kap Nagy Ádám (Pisa), ahogy Kerkez Milos (Bournemouth) is ott lesz a bal szélen, aki rendre vissza fog lépni a védelem tengelyébe. Jobb szélen Loïc Négo (Le Havre) lehet kezdő, de a keretben találjuk Kalmár Zsoltot (Fehérvár), Kata Mihályt (MTK) és Callum Stylest (Barnsley) is.
A csapatkapitány természetesen Szoboszlai Dominik (Liverpool) lesz, jobb oldalon Sallai Roland (Freiburg) kap majd lehetőséget, igazi csatárként, centerként pedig Varga Barnabás (FTC). A támadósorba bevethető lesz Ádám Martin (Ulszan), Gazdag Dániel (Philadelphia), Csoboth Kevin (Újpest) és Horváth Krisztofer (Kecskemét). Marco Rossi szövetségi kapitány ebben a huszonhat fős keretben bízik, valószínűleg más kezdő tizenegy lép majd pályára Budapesten, mint Kaunasban.
A 2024-es Európa-bajnoki selejtező G csoportját a 10 pontos Magyarország vezeti, megelőzve a szintén 10 pontos Szerbiát, a 8 pontos Montenegrót, illetve a 2-2 pontos Bulgáriát és Litvániát.
A magyarokra négy mérkőzés vár, a többiekre csak három. Október 14-én 18 órától Bulgária Litvániát fogadja Szófiában, a Magyarország–Szerbia 20.45-től kezdődik a Puskásban, Montenegró szabadnapos. Október 17-én 20.45-től játsszák a Litvánia–Magyarország és a Szerbia–Montenegró (Belgrád) mérkőzéseket is, Bulgária szünnapos lesz. Ha a magyarok mindkét ellenfelüket legyőzik, függetlenül a többi eredménytől, kijutnak a németországi kontinenstornára.
A magyar válogatott két győzelemre van a továbbjutástól. A szerbek és a montenegróiak csatája lesz a döntő, ha a hazaiak nyernek, ők lehetnek ott az Eb-n, ha a vendégek, akkor Montenegrónak is lesz még esélye, döntetlen esetén pedig szintén álmodozhatnak tovább Jovetićék. Szerbia 2000-ben járt utoljára Európa-bajnokságon, Jugoszláviaként, Montenegróval együtt, Montenegró pedig először szerepelhetne nagy nemzetközi megmérettetésen, független államként.
November 16-án Bulgária–Magyarország és Montenegró–Litvánia, 19-én pedig Magyarország–Montenegró és Szerbia–Bulgária összecsapásokkal zárul a 2024-es Eb-selejtező. A legjobb kilátásai a magyaroknak és a szerbeknek vannak, a montenegróiak mindkét erősebb ellenfelük otthonában pályára lépnek, miközben odahaza sem sikerült felülmúlni őket, és gólt sem szereztek ellenük.
Megjelent a Magyar7/41. számában.