Rátgéber László “hazai pályán” tartott előadást


A magyar kosárlabda egyik legsikeresebb szakembere a sikerről és az odavezető útról tartott előadást Szabadkán

A sikerről és az odavezető útról tartott előadást Szabadkán Rátgéber László, aki a magyar kosárlabda egyik legsikeresebb szakembere, tízszeres magyar bajnoki aranyérem és tízszeres magyar Kupa-elsőség birtokosa. Az egyetlen magyar szakember, aki mindkét nem válogatottját irányíthatta. 2009-ben megválasztották Európa legjobb kosárlabdaedzőjének.

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tartott előadásában kiemelte, kosaras családból származik, szinte a pályán tanult meg számolni, mégsem hullott az ölébe a siker. Mindenért meg kellett küzdenie.

Előadását megelőzően Közügyek című hírháttérműsorban vendégeskedett. A műsorban visszaemlékezett karrierjére, a nehézségekre, de a szerb és a magyar kosárlabda kultúra között is párhuzamot vont.

„Én valójában azt mondom, hogy a legnagyobb különbség délvidéki, tehát vajdasági szemmel nézve az, hogy '56 után Magyarországon féltek a tömegektől. Jugoszláviában pedig a sportot kihasználták, hogy használják a tömegeket. Minden város kapott egy létesítményt. Emlékezzünk vissza, Szarajevó - olimpiai játékok, Belgrád - kosárlabda Európa-bajnokság, Split - Universiade, Ljubljana kosárlabda-világbajnokság. A létesítményekkel megváltoztatták a világot. A 60-as években, 70-es évek elején Magyarországon szabadtéren és istállókban kosárlabdáztak.” – mesélte Rátgéber László a PannonRTV-nek.

forrás: PannonRTV.com

A rovat legfrissebb hírei