Meg kell lepni a németeket


Interjú a topolyaiak játékosával, Sós Bencével Freiburgból

A TSC ma 21 órakor a Freiburg otthonában lép pályára az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. A topolyaiak a legutóbb is a német gárda ellen játszottak a sorozatban, a TSC Arénában az első félidőben remekül tartotta magát Žarko Lazetić együttese. Az Európa Parkban ennél várhatóan nehezebb dolga lesz a vajdasági alakulatnak, leírni azonban semmiképp sem szabad őket, a West Ham ellen is bizonyították, hogy idegenben is képesek jól focizni. A hazai bajnokságban ráadásul remek találkozókat játszott az utóbbi időszakban az együttes, így Freiburgba sem feltartott kézzel érkeztek.

“Volt egy nehezebb időszakunk, amikor a jó teljesítményünket az eredmények sajnos nem tükrözték, de akkor sem estünk kétségbe. Az elemzések azt mutatták, hogy a saját hibáink miatt veszítettünk pontokat, tudtuk, min kell változtatni, és az utóbbi hetekben ezeket sikerült is kiküszöbölni. A Freiburg elleni első találkozón is megmutattuk, hogy igenis veszélyes ellenfél vagyunk. Nyilván tudjuk, hogy a mai párharcnak papíron nem mi vagyunk az esélyesei, ennek ellenére nyílt sisakos küzdelemre készülünk, remélem, képesek leszünk meglepni a németeket” – mondta a találkozó kapcsán Sós Bence, a TSC játékosa.

A hazai média a TSC utóbbi időben nyújtott teljesítménye kapcsán leginkább hullámvölgyről cikkezett, amit Lazetić vezetőedző és Sós is határozottan cáfolt, hiszen az Európa-liga összecsapásain is rendre gólt szerzett, illetve többször vezetett is a gárda.

“A klub történetében először van ilyen sorozatterhelésnek kitéve a csapat, ezt mindenképp szokni kell, de más komoly hátráltató tényezőt nem találtunk a közös elemzések során. Számítottunk ilyen jellegű megtorpanásra, a lényeg, hogy ezen is sikerült átlendülni” –
tette hozzá Sós.

Az már a topolyai találkozón eldőlt, hogy Sallai Roland a soron következő találkozón nem lesz ott a Freiburg csapatában.

“Roli kiesése komoly érvágás ugyan a Freiburgnak, de hazai pályán is láthattuk, hogy a többiek eredményesen tudják pótolni. Már csak a válogatott további szereplése miatt is sajnálom, hogy ez így alakult, a nemzeti csapat jobban megérzi majd a hiányát. Bízom benne, hogy igazak a hírek, és hamar újra pályára léphet. A válogatottnak nagyon nagy szüksége van rá” –
zárta gondolatait Sós.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik. A csoportot három forduló után a West Ham vezeti, az ugyancsak 6 pontos Freiburgot megelőzve. A görög Olympiacos 4 ponttal a harmadik, a TSC pedig 1 pontot gyűjtve a negyedik helyen áll fél távnál.

Nyitókép: Sós Bence kemény mérkőzésre számít Freiburgban (Fotó: Erős Kincses Krisztina)
forrás: magyarszo.rs

A rovat legfrissebb hírei