Gyertyás Róza ismét Európa-bajnok!


Gyertyás Róza elbírta az esélyesség terhét, megvédte címét a potsdami U23-as Eb-n

Fotó: utanpotlassport.hu

Sikeresen kezdődött a potsdami U23-as cselgáncs Európa-bajnokság, ugyanis a pénteki nyitónap Gyertyás Róza arany-, Kőszegi Rebeka Rita, Varga Brigitta és Andrási Márton bronzérmet nyert.

A nemzetközi szövetség (IJF) eredményközlő oldala szerint Gyertyás az 52 kilogrammosok között brit, német, azeri, majd a honfitársát, Vég Lucát az első körben búcsúztató bolgár Gabriela Dimitrovát felülmúlva állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezzel megvédte címét a kontinenstornán.
    
Egy kategóriával lejjebb, a 48 kg-ban Kőszegi az első körben legyőzte román ellenfelét, majd a negyeddöntőben kikapott spanyol riválisától, így a vigaszágon folytathatta a versenyt, amelyen belga majd cseh versenyzőket legyőzve lett bronzérmes.
    
A 63 kilósok között Varga Brigitta török elleni sikerrel kezdett, majd spanyoltól szenvedett vereséget. Ezt követően belga majd német judokát múlt felül a harmadik helyért.
    
A férfiak legkisebb súlycsoportjában, vagyis a 60 kilóban Andrásfi Márton koszovói és örmény cselgáncsozót búcsúztatott, majd Kőszegihez hasonlóan spanyollal szemben maradt alul, a harmadik helyért pedig szerb vetélytársát győzte le ipponnal.
   



A rovat legfrissebb hírei