Szabó Szebasztián európa-bajnoki ezüstérmes!


Szabó Szebasztián címvédőként ezüstérmet nyert 50 méter gyorson az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 27 esztendős magyar versenyző egyéni csúcsától (20.72) - amivel két éve Kazanyban nyert - mindössze két századdal elmaradva csapott célba a francia Florent Manaudou-val holtversenyben.
    
Az egyetlen magyar érdekeltségű csütörtöki finálét Szabó a harmadik legjobb idővel (20.87) várta, a leggyorsabb szám döntőjében jól kapta el a rajtot, azonban a táv első fele mégsem sikerült neki olyan jól, negyedikként fordult, de nagy hajrával végül második lett.
    
A számot a brit Benjamin Proud 20.18-as Európa-csúccsal nyerte, mindössze két századdal maradt el az amerikai Caeleb Dressel világrekordjától.
    
"Az eleje nem sikerült annyira jól, mint tegnap, így a végén már csak becsuktam a szemem és a technikára koncentráltam. Ez egy ilyen szám, igazi lutri, rengetegen vagyunk, mindig más tud nyerni" - mondta az MTI-nek Szabó, aki a győztesről is beszélt. "Az utolsó három hétben együtt edzettünk Prouddal, ott nem így nézett ki, de le a kalappal, fantasztikusan úszott, gratulálok neki. Én is nyilván szeretnék vele csatázni, szóval még keményebben kell edzeni".
    
A győriek kiválósága ezzel a magyar küldöttség második érmét szerezte a romániai kontinensviadalon, szerdán Késely Ajna nyert bronzérmet 800 méter gyorson.

Eredmények:
férfi 50 m gyors, Európa-bajnok:

    
1.Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 20.18 másodperc - Európa-csúcs
2. SZABÓ SZEBASZTIÁN és Florent Manaudou (Franciaország) 20.74


A rovat legfrissebb hírei