Vécsei távozik a japán bajnoktól


Vécseivel nem hosszabbít szerződést a japán bajnok Vissel Kobe

Fotó: Getty Images

Nem hosszabbítja meg Vécsei Bálint lejáró szerződését a japán bajnok Vissel Kobe labdarúgócsapata.

A klub honlapján közölte, hogy a továbbiakban nem számol a szeptemberben igazolt magyar középpályással.
    
A 30 éves, 12-szeres válogatott Vécsei csapata kilenc bajnokijából mindössze kettőn kapott lehetőséget, ezeken összesen 22 percet játszott.
    
"Köszönöm minden szurkolónak, hogy szívélyesen fogadott, támogatott, a klubnak pedig azt, hogy lehetőséget adott nekem. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem annak az együttesnek, amely történelmi bajnoki címet szerzett"
- búcsúzott a története első bajnoki címét megszerző Kobe honlapján Vécsei, aki két hete az M4 Sportnak azt mondta, olyan klubba szeretne igazolni, ahonnan lesz lehetősége bekerülni a válogatott Európa-bajnoki keretébe.
    
Vécsei három és fél év után, nyáron távozott a Ferencvárostól.


A rovat legfrissebb hírei