Nem mindenki elégedett a kinevezéssel
Egy orosz és egy német sportvezető is támadja Aján Tamást, akit a súlyemelés tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki a nemzetközi szövetség (IWF).
fotó: alchetron.com
"Ez nagyon kiábrándító, főleg azért, mert Aján ellen még nyomozás folyik, és nagyon sokat ártott a súlyemelésnek" - mondta a német ARD televíziónak Makszim Agapitov, az IWF elnökségi tagja.
"Ezt nagyon nehéz komolyan venni. Olyan, mint egy nagyon rossz komédia" - közölte Christian Baumgartner, a német szövetség elnöke.
Aján Tamás múlt szerdán mondott le az IWF elnöki posztjáról, majd rá egy nappal a Kossuth Rádióban elmondta, nem akar a szervezet tiszteletbeli elnöke lenni, így tiszteletbeli nagykövetként tevékenykedik a továbbiakban, ennek köszönhetően el tud majd menni minden olyan versenyre, amelyre szeretne.
Az ARD honlapján megjelent cikk szerint az IWF megbízott elnöke, az amerikai Ursula Papandrea, valamint főtitkára, az iraki Mohammed Dzsalúd állapodott meg a nagyköveti címről a magyar sportvezetővel, aki ráadásul ismeretlen összegű végkielégítést is kap. Állítólag számos kérését elutasították, például nem garantálták az Aján által ellenőrzött budapesti iroda működését legalább a következő év végéig, hanem Lausanne-ba költöztetik azt.
"Kineveztük tiszteletbeli nagykövetnek, mert ötven éve van az IWF-nél" - mondta Dzsalúd. A tokiói olimpia halasztása miatt döntött Aján Tamás arról, hogy távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjáról és visszavonul.
A 81 éves erdélyi születésű szakember 1970-től 1976-ig alelnök volt, 1976-tól 2000-ig főtitkár, majd egészen mostanáig elnök volt a nemzetközi szövetségnél. A német ARD televízió januárban egy dokumentumműsorban pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a sportágban. A magyar sportdiplomata januárban visszautasította a tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait.