Tovább erősítik a magyar teqballt
Idén tovább fog erősödni a magyar sportág
Fotó: Freschli József
A Magyar Teqball Szövetség (MATESZ) a jó gyakorlatokat megtartva, 2024-ben tovább fejleszti a sportágat itthon. Erről Tóth Tamás, a MATESZ főtitkára beszélt.
„Ami sikeres volt, az jó alapot jelent 2024-re is. A három fordulós, kicsit grandiózusabb országos bajnoksággal, és többek között a beach-sorozattal szintén találkozhatnak a teqballosok. Ebben az évben kiemelt szerepet kap az utánpótlás és az A-válogatott fejlesztése” – mondta a sportvezető.
Utánpótlás szinten kétlépcsős képzés várható. Egyrészt a meglévő játékosokat megerősítik, jobban bekapcsolják a versenyrendszerbe, másrészt az amatőr tömegbázist is növelik.
„Itt nagy jelentőséget kapnak azok a regionális központok, ahol nagyobb klubok működnek. Road-show-kat szervezünk ezekbe a városokba, hogy minél több fiatal megismerkedhessen a teqball-lal” – tette hozzá Tóth Tamás.
A teqball-nak egyre nagyobb a térhódítása világszerte. A legutóbbi vb-n a magyarok egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal zártak. A MATESZ szerint egyre jobban kiegyenlítődik a nemzetközi mezőny, éppen ezért nagyobb hangsúlyt fog kapni a hazai élvonal folyamatos képzése is.
„A válogatott keret az egyes ob-fordulókon alakul ki. Nekik az év folyamán több szakmai képzéssel, és többek között rekreációs szolgáltatással készülünk. Az elmúlt világbajnokságon is kiderült, hogy a magyarok meghatározó alakjai a sportágnak, de több nemzet is megerősödött a mögöttünk álló években. Azt a szintet, amit elértünk, azt csak folyamatos fejlesztő munkával lehet fenntartani, és az előrelépésnek is ez a kulcsa” – tette hozzá Tóth Tamás.
forrás: szurkolo.sk