Folytatódhat a Jupiter League


Akár újraindíthatják a már lezárt belga labdarúgó-bajnokságot.

A hivatásos liga szervezetei hétfőn, kétszeri halasztás után videokonferencia keretében találkoznak majd először azt követően, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt április 2-án befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, és kihirdették a Club Brugge bajnoki címét. Egy "kiskapu" azonban nyitva maradt, miszerint ezt a döntést még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának, amelyek közül korábban 17 már hetekkel ezelőtt a szezon lezárást szorgalmazta.

Éppen emiatt van még arra esély, hogy mégsem lesz jogerős a lezárásra vonatkozó határozat, hanem az érintettek - elsősorban pénzügyi szempontokat figyelembe véve - dönthetnek úgy is, hogy inkább folytatják a pontvadászatot. Úgy is rendelkezhetnek, hogy a folytatás kérdését elnapolják, és várnak a belga kormány újabb rendelkezéseire és iránymutatásaira.

A belga volt az első bajnokság, amelynek folytatását a világjárvány miatt úgy törölték, hogy közben bajnokot is hirdettek. Miközben az európai szövetség (UEFA) azt javasolta mind az 55 tagországának, hogy akkor is próbálják befejezni az idényt, ha ehhez még augusztusban is játszani kell.

A belga kormány a következő hetekben dönt arról, hogy tovább szigorítják-e a járvány miatt rendelkezéseket vagy enyhítenek azokon. Ígéretek szerint a sportügyekben mielőbb határoznak.

A bruges-i együttes 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Bölöni László vezette Royal Antwerp lett. Egy esetleges újraindítás esetében viszont Bölöniék még akár a második helyen is végezhetnének az alapszakaszban, hiszen két pont hátrányuk van a második Gent-tel szemben. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz.

Magyar vonatkozásban érdemes még megemlíteni, hogy az év elején Bernd Storck csapatába igazolt Eppel Márton és csapata továbbra elkerülte a kiesést három ponttal megelőzve az utolsó helyen levő Waasland-Beverent és egy ponttal a  KV Oostende akik ellen az alapszakasz utolsó fordulójában kéne játszanak. Időközben Bernd Storck már bejelentette, hogy nyártól szétválnak az útjai a Brugge-i csapattal.

A rovat legfrissebb hírei