Bölöni cseréje megváltoztatta a modern futballt


„Ronaldonak olyan a mentalitása, mint egy gladiátornak”

fotó: gsp.ro

A legnagyobb példányszámú spanyol sportnapilap, a Marca Bölöni Lászlóval készített interjút, melyben természetesen a királyi csapat legendájáról, Cristiano Ronaldoról kérdezték, hiszen az erdélyi mester fedezte fel őt a kétezres évek elején, és adott neki elsőként lehetőséget, hogy bizonyítson a Sportingban. A Marca ezt ki is emeli, talán nem jutott volna ilyen messzire Cristiano, ha Bölöni nem karolja fel őt a karrierje elején.

A jelenleg az Antwerpent irányító edző egy 2002-es Bajnokok Ligája selejtezőben, az Internationale ellen cserélte be az akkor még igen gyenge fizikumú Ronaldot, és ezzel a cserével örökre megváltoztatta a modern futballt.

„Amikor először edzett velünk, egyből eldöntöttem, hogy nem megy vissza az ifikhez. Az öltözőben nagy mókamester volt, de amit a pályán művelt, az lenyűgöző volt. Meglepően éretten gondolkodott, ami egyáltalán nem volt normális egy tizenhat-tizenhét éves fiatal esetében. Az ifiknél klasszikus kilencest játszott, de fiatal volt, és alig hatvan kiló, úgyhogy inkább kitettem őt a jobb szélre. Középen meggyűlt volna a baja a százkilós védőkkel, a szélen azonban sokkal jobban tudta kamatoztatni a gyorsaságát és a fantasztikus cselezőkészségét. Persze eleinte nem volt könnyű. Mindig cselezni akart, ezért próbáltam elmagyarázni neki, hogy egy-két csel belefér, hogy lerázza a védőjét, de öt már túl sok. Idővel aztán az intelligenciájának köszönhetően ő is megértette, hogy mikor mit kell csinálnia. Amikor 2008-ban megkapta az első Aranylabdáját, meghívott a díjátadóra, ahol köszönetet mondott. Nagyszerű érzés volt.”

A marosvásárhelyi szakembernek feltették az örök kérdést miszerint ki a jobb, Ronaldo vagy Messi:



 „Ebben a kérdésben nem tudok objektív maradni, mivel Cristiano az én tanítványom is. Ugyanakkor mindannyian szerencsések vagyunk, hogy tíz-tizenöt éven át élvezhettük ennek a két zseninek a versengését. Ahogy Johan Cruyff mondta, fontos, hogy a legjobb legyél, de még fontosabb, hogy fenn is maradj a csúcson. Azt eleinte nem tudtam, hogy Cristiano Ronaldo a futballtörténelem egyik legjobbja lesz, de azt igen, hogy ha elkerülik a sérülések, akkor nagyszerű játékos válhat belőle. Akkoriban egy interjúban megkérdezték, mit gondolok róla, én pedig azt mondtam, hogy felülmúlja majd Luis Figót, sőt, Eusébiót is. Ezzel nem kis problémát okoztam magamnak, mégiscsak egy fiatal srácot hasonlítottam két félistenhez. De Ronaldo bebizonyította, hogy igazam volt.”

Végezetül a 67 éves szakembert arról kérdezték, meddig tarthat még a Juventus játékosának pályafutása.

„Ezt nem lehet tudni, de sokat segíthet, hogy olyan a mentalitása, mint egy gladiátornak. Erős, de mindig többet akar. Nagyon szorgalmas, és kiemelkedőek a fizikai adottságai, ezért ha elkerülik a sérülések, még évekig futballozhat.”

(forrás: Nemzeti Sport)

A rovat legfrissebb hírei