Szabó Szebasztiánnak a versenyzés hiányzik a legjobban


A zentai úszó hamarosan visszatérhet Magyarországra és elkezdheti a felkészülést, melynek legfontosabb célja a jövő évre halasztott olimpia

fotó: pannonrtv.com

Szabó Szebasztiánt több úszóválogatott társával együtt egy külföldi edzőtáborozás ideje alatt érte a koronavírus okozta járvány kezdete. A hirtelen kialakult helyzetben a válogatott úszó hazatért szülővárosába Zentára, ahol azóta is igyekszik túlvészelni a karantént illetve formában tartani magát. Remélhetőleg ha a jövő hónapban Európában kicsit lazulnak a szigorítások, a vajdasági úszó vissza tud térni Magyarországra, hogy ott folytassa a felkészülést.

Szabó Szebasztiánnal a Vajdasági Magyar Szó készített interjút, arról, hogy miként éli meg a kialakult helyzetet, illetve hogyan tervezi a folytatást.

Arra a kérdésre, hogy mi történt vele az elmúlt másfél hónapban, így felelt: “A tervek szerint három hetet töltöttünk volna Törökországban, a kialakult helyzet miatt azonban meg kellett szakítanunk az ottani felkészülést. Másfél hét után hazajöttem Zentára, azóta itthon vagyok. Nyitva tartó uszoda hiányában a társaimhoz hasonlóan eddig itt is a szárazföldi kondiedzések töltötték ki a mindennapjaimat.”

Szebasztián nehezen viseli a bezártságot, de sokat segít neki a családja jelenléte, akikkel végre megfelelő időt tud együtt tölteni. “Így jóval könnyebb, hogy itthon vagyok a családommal, egyedül biztos nehezebb lenne. Az elmúlt évben rengeteget utaztam, szinte nem is voltam itthon, örülök, hogy most jut idő a páromra, a barátokra is, ez is inkább egyfajta feltöltődés a számomra. Szerencsére minden adott, hogy a szárazföldi programot meg tudjam csinálni, a forma fenntartása miatt nem aggódom különösebben. ”

A bronzérmes Európa-bajnok úszó reméli, hogy minekutána a Magyar Úszószövetség a múlt héten bejelentette, hogy a válogatottak ismét használhatják az uszodákat, május elején ő maga is vissza tud térni Győrbe, hogy teljes értékű munkát edzésmunkát végezhessen. A versenyév további alakulásáról és az olimpia halasztásáról így nyilatkozott: “Nem hiszem, hogy jelen állás szerint az Eb-re év vége előtt sor kerülhet, szerintem további halasztás várható, az augusztus egyelőre túl közelinek tűnik a járványügyi helyzet jelenlegi alakulását figyelembe véve. Biztos vagyok benne, hogy időben értesülni fogunk mindenről, és elegendő idő áll majd rendelkezésünkre a felkészüléshez. Eddig is jó úton haladtunk, nem látom akadályát, hogy ott folytassuk, ahol a kényszerpihenő előtt abbahagytuk. Magam is úgy gondolom, hogy ez a plusz egy év kedvező a számomra, és a pluszidő és -munka nem árthat!”

Mindemellett Szebasztián elsősorban azt várja, hogy ismét edzésbe állhasson. “Egyelőre örülök, hogy hamarosan újra normálisan edzhetek, ami engem illet, és ami az én dolgom, azt maradéktalanul teljesíthetem. A fókusz így egyértelműen az Európa-bajnokságra esik, mindazonáltal remélem, hogy néhány nagyobb nemzetközi versenyre is eljuthatunk még az idén. A versenyzés az, ami igazán hiányzik, a többit viszonylag könnyen viselem. A hosszú távú célom nem változott, továbbra is az olimpia a legfontosabb.” – zárta szavait a zentai úszó.

(forrás: magyarszo.rs)
 

A rovat legfrissebb hírei