Nikolics visszatérhet a válogatottba

fotó: dailynewshungary.com

Erről a 27-szeres válogatott csatár a csakfoci.hu oldalának adott hosszú interjúban beszélt. A 32 éves csatár legutóbb 2018. március 27-én a Skócia elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban, majd május 3-án - az amerikai Chicago Fire játékosaként a nagy távolságra való tekintettel, de nyílván ennél azért több volt a háttérben, a dolog gyökere, mint ahogy most Nikolics is megerősítette egészen a Franciaországi EB-ig nyúlik vissza, ahol egyszer sem volt kezdő, és két meccsen összesen 40 perc szerephez jutott.

“Fura helyzet, mert csapatszinten, érzelmileg életem egyik legnagyobb élménye a franciaországi Eb, de szakmailag, ha csak magamat nézem, hatalmas csalódás és düh van bennem miatta (…) Bárki más, aki futballozik, hogy élte volna meg azt, hogy élete szezonját futja, az Eb előtti idényben 36 gól szerez a klubja színeiben, és mégsem számítanak rá? Szerintem mindenkinek fájt volna. A legjobb állapotban, nagyon inspirálóan érkeztem az Európa-bajnokságra és hatalmas pofont kaptam. Izland ellen megkaptam az esélyt és éltem vele, az én centerezésemből lett az öngól és szereztünk továbbjutást érő pontot. Jól ment, mindenki hangoztatta, hogy lendületet hoztam a pályára, jót tett a beállításom a játékunknak. Az utolsó csoportmeccsen aztán voltak személyi változtatások, Portugália ellen több olyan játékos is szerepet kapott, aki addig nem játszott. Én is úgy készültem, hogy itt az idő, most pályán leszek. Erre be sem cseréltek (…) Az évek során voltak pillanatok, amikor már közel voltam ahhoz, hogy besokalljak. Az egy dolog, hogy belátod, nem rád építenek, mindig van egy kapitány, övé a felelősség, ő viszi el a balhét. Sosem követeltem, hogy tegyenek a kezdőbe, nem siránkoztam. Ha hívtak, mentem és beleadtam mindent az edzéseken. Volt egy lettországi meccs, idegenben, gólpasszt adtam az első félidőben, vezettünk, a második félidőben volt rá esély, hogy támadjunk, ami az én játékomnak is feküdhetett volna. A szünetben mégis engem cseréltek le. Nehezen viseltem. Akkor ugye ott volt az Eb, ahol – nem tudom szebben fogalmazni – megalázó szerep jutott nekem. De még utána sem dobtam be a törülközőt. Kikerültem Amerikába és ott rájöttem, ez nem mehet tovább. Hazajöttem, ugyanúgy nem én voltam a favorit. Amikor visszaértem Amerikába csütörtökön, hulla fáradtan edzettem egyet pénteken, szombat kora délután pedig meccset játszottam. Futni nem bírtam, rosszul voltam a pályán. Sikerült ugyan gólt szereznem, de az a meccs egy kínszenvedés volt. Akkor elhatároztam, hogy ezt nem szabad tovább csinálni, mert rámegy az egészségem és a karrieremet is veszélyeztetem.”

Nikolicsot úgy hanyagolták, hogy azokban az években az NB I-ben, a lengyel bajnokságban és az MLS-ben is gólkirályi címet szerzett. A játékos a legjobban a bizalmat hiányolta, és eddigi legkorrektebb edzőjének a válogatottban Dárdai Pált nevezte meg. “Egyetlen egy kapitány volt az évek alatt, akinek, ha nem is én voltam az elsőszámú embere, sőt azt sem mondanám, hogy bennem bízott, ugyanakkor végig őszinte volt velem, az Dárdai Pál. Nála tudtam, mire számíthatok, vele korrekt és egyenes volt a kapcsolatom, amit mondott, be is tartotta, sosem fordított hátat nekem.”

Mindenesetre Niko hazatérésével újra felerősödtek a válogatottságát kívánók hangjai, melyet Marco Rossi szövetségi kapitány sem hagyott figyelmen kívül, aki nyitott arra, hogy egyeztessen Nikolics Nemanjával visszatéréséről a válogatottba.

"Az ajtó minden olyan játékos előtt nyitva áll, aki fizikai, taktikai, technikai szempontból alkalmas és kész arra, hogy a nemzeti csapatot segíteni tudja. Ez alól sem Nikolics, sem más nem kivétel, így amennyiben találkozni szeretne velem, akkor erre én is nyitott vagyok" - idézte pár hónapja az MLSZ honlapja az olasz szakvezetőt.

Marco Rossi azóta találkozott Nikoliccsal a DVTK elleni bajnokit megelőzően, és  hosszabban beszéltgettek a kialakult helyzetről és a válogatottba való visszatérésről. Nikolics most a csakfoci.hu kérdésére, hogy láthatjuk-e még címeres mezben így felelt:

“Súlyos döntést hoztam meg három éve, nem egy perc alatt mondtam le a válogatottságot. Nem vagyok az a típus, aki felelőtlenül mond ki dolgokat. De elárulom, azóta történtek lépések. A Diósgyőr elleni meccsünk előtt pénteken találkoztam Marco Rossival Telkiben és beszélgettünk vagy másfél órát. Rengeteg kérdése volt, amit megválaszoltam neki és én is érdeklődtem sok mindenről, amire neki voltak válaszai. Elmondta, egyeztetett a klubom vezetőedzőjével és olyan fehérvári szakemberekkel, akik a fizikai állapotomról számoltak be neki. Megkapta azokat az eredményeket, amik bizonyítják, hogy az egyik legjobb mutatókat produkálom a meccseken. Elmondta, szeretne rendszert váltani, szüksége van egy olyan csatárra, akit ebben a rendszerben használni tud, illetve, aki – ha védekezőbb felfogású a stratégia – bármikor bevethető. Bevallom, nekem erre volt szükségem. Sosem követeltem be magam a kezdőbe, de ha esélyem sincs a játékra, ha nincs helye a stílusomnak, akkor miért erőltessünk bármit is?

Abban maradtunk, hogy ha a következő kerethirdetésnél úgy látja, hogy válogatott szintű a formám, és én is úgy ítélem meg, hogy az aktuális állapotom megfelelő ehhez a szinthez, akkor visszatérek. Aztán jött a vírus és a kerethirdetés akkor elmaradt…”