Négy magyar érem a korosztályos karate Eb-n
Négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott a Tbilisziben megrendezett kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságon
Fotó: Magyar Karate Szakszövetség
A kontinens szinte valamennyi országát felvonultató – 49 nemzet csaknem 1200 karatésa lépett tatamira Grúziában – viadalon Bárdos Ádám, Fleischer Dóra, Loyal Lili és Dalnoki Szófia lett harmadik. A válogatottak a teljesítményükkel teljesítették a célkitűzéseket, hiszen a szakvezetés előzetesen három-négy érem megszerzését fogalmazta meg.
A korábbi Eb-kről már ezüst- és bronzéremmel is rendelkező Bárdos Ádám az ősszel a felnőttek Karate1 Series A elnevezésű világkupa sorozatáról is elhozott egy bravúros második helyet, és Tbilisziben is bizonyította, hogy minden versenyen komolyan kell vele számolni. A formagyakorlatban induló U21-es (18-20- évesek) korosztályú karatés a selejtezők során vitatható pontozással kikapott német riválisától, ezáltal a döntő lehetőségétől elesett, de a vigaszágon javított és a horvát Relic legyőzésével megszerezte a bronzérmet.
Küzdelemben a nők +68 kg-os súlycsoportjában a tavaly őszi nagysikerű budapesti felnőtt világbajnokságon is lehetőséget kapott Fleischer Dóra megmutatta, hogy korosztályában Európában a legjobbak közé tartozik, és a harmadik helyért vívott küzdelemben remek teljesítménnyel múlta felül a német Lückét.
A junioroknál (16-17 évesek) a 2022-es vb-ezüstérmes Loyal Lili most már Európa-bajnokságon is dobogósnak mondhatja magát, miután egy remek vigaszágas versenyzés végén a bronzéremért magabiztosan múlta felül a cseh Tinavskát.
A legfiatalabbak, a kadetek (14-15 évesek) között is lett érmük a magyaroknak. A 47 kg-os súlycsoport elődöntőjében Dalnoki Szófiát csak kevés választotta el a fináléba kerüléstől, a helyosztón azonban győzni tudott az ukrán Hnes ellen, így megszerezte pályafutása első komoly érmét.
Közel állt az éremhez junior formagyakorlatban Fodor Amira is, aki végül az ötödik helyen zárt. A hetedik helyen végzett Gáspár Laura, Szilágyi Emma, Kovács Gergely, Török Panka és Nagypál Ibolya.
"Elégedettek vagyunk a csapattal, hiszen három-négy érem megszerzését vártuk, és ez meg is lett. Formagyakorlatban örömteli, hogy a legerősebb kategóriában, egy nagyon komoly U21-es férfi mezőnyben tudtunk bronzérmet szerezni. Küzdelemben pedig mind a három korosztályban sikerült egy-egy magyar versenyzőnek dobogóra állnia. Amit pedig az edző kollégákkal együtt valamennyien kiemeltünk, hogy a korábbi évekkel ellentétben most sikerült a legnagyobb téttel bíró mérkőzéseken jól szerepelnünk, hiszen az öt éremmeccsünkből négyet is meg tudtunk nyerni" – értékelt Büchler Zsolt szövetségi kapitány.
forrás: szurkolo.sk
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: magyar-karate-szakszövetség, karate, bronzérem