Megújult erővel
Dárdai Pál már várja az előtte álló új kihívást.
fotó: zimbio.com
A napokban a Hertha BSC labdarúgó csapata megerősítette, hogy egykori legendája egy év szünet után visszatér a kispadra.
Dárdai Pál július 1-jétől veszi át az U16-os csapat irányítását, emellett a fiatalabb korosztályok átmenetéért lesz felelős a felsőbb évfolyamokba.
A Hertha korábbi labdarúgója és vezetőedzője a klub hivatalos honlapján egy rövid interjúban számolt be arról, hogy az elmúlt egy év alatt feltöltődött és friss, megújult erővel lát neki a leendő kihívásoknak.
,,Nagyon örültem az egy éves szabadságnak, jót tett. Át tudtam értékelni néhány dolgot és sikeresen feltöltődtem a kimerítő négy és fél év után, amit a Bundesligában töltöttem. Nagyon várom a nyarat, hogy visszatérhessek az utánpótlásba. Mindig is kiemeltem, hogy szeretek a fiatal tehetségekkel dolgozni. Ösztönözni és fejleszteni őket, ez egy nagyon fontos feladata a labdarúgásban. Herthás vagyok, így nem volt kérdéses, hogy részt veszek a részleges fizetéscsökkentésben."
A Herthánál nagyon boldogok, hogy a 44 éves szakember az elmúlt egy évben minden más ajánlatot visszautasított, és most visszatért hozzájuk. Ez számukra azt bizonyítja, hogy Dárdai nagyon mélyen kötődik a klubhoz. A tárgyalásokat nagyon rövidnek írja le a klub honlapja és egy nagyon értékes edzőnek nevezik a magyar szakembert.