Eppel Márton távozik csapatától


Úgy tűnik nemcsak a belga bajnokság ér véget, hanem a magyar játékos brugge-i szerződése is

fotó: pzc.nl

Még mindig nem eldőlt a belga bajnokság befejezése, annak ellenére, hogy hetekkel ezelőtt hivatalosan is lezárták, ám maradt egy kiskapu. Eppel Márton jelenleg még várja a bajnokság esetleges folytatásáról szóló döntést, de párjával úgy döntöttek, inkább hamarosan hazajönnek, hisz a koronavírus-járvány túl nagy a bizonytalanság a szezon folytatásával kapcsolatosan.

A 28 éves támadó hazatérése viszont azt is jelenti, hogy végleg otthagyja a brugge-i együttest, hiszen a szerződése csak a szezon végéig tart.  Eppel Márton pozitívan értékeli a Belgiumban töltött szűk fél évet, és örül, hogy sikerült bizonyítania. Egyelőre azonban még ő sem tudja pontosan, mit hoz a folytatás- mondta a Nemzeti Sport kérdésére felelve.

"Úgy érzem, a belga bajnokság nem folytatódik, a szerződésem június harmincadikán lejár, s mivel a Cercle Bruges vezetői nem kerestek meg, hogy hosszabbítsuk meg, szinte biztosan távozom.
Amikor tavaly elbúcsúztam a kazah Kajrat Almatitól, mindenképpen Nyugat-Európába szerettem volna kerülni, ez az álmom valóra is vált. Most az a fontos, hogy légiós maradjak. Nyitott vagyok bármire, de egyelőre nem szeretnék hazatérni. Fontos, hogy milyen erősségű csapat keres meg, milyen anyagi lehetőségekkel, és az is lényeges, milyen városba kerülök – Almati például lenyűgözött. A feltételek összképe alapján döntök majd, hová írok alá".


Így most mindenképp az a legfontosabb az ő szempontjából, hogy júniusig találjon magának új csapatot.


A rovat legfrissebb hírei