Ugrai Roland külföldi pályafutását egy sérülés törte ketté


A Honvéd jelenlegi játékosa a görögországi éveire emlékezett vissza

fotó:  jochapress.hu

Ugrai Roland a Nemzeti Sportnak adott interjút, melyben a sérülése óta eltelt másfél évről, illetve a görögországi légióskodása végéről beszélt.

Az ötszörös magyar válogatott játékos 2018. november 13-án a válogatott egyik edzésén, Baráth Botond belépője után sérült meg, és ezt a sérülést keresztként azóta is magával hordozza, noha nem rágódik rajta.

"Akkoriban kerültem ki az Atromitoszhoz, jól kezdtem, a dobogó közelében voltunk, és már hallottam, az AEK érdeklődik. Aztán jött ez a sérülés, és hét hónapig kínlódtam: megműtöttek, de nem lett tökéletes, elkezdtem, két nap után két hét pihenő, és ez így ment novembertől augusztusig".

Ez a sérülés sajnos megpecsételte az egész görögországi játékát, noha az elején nagyon ígéretesnek tűnt az igazolása, sőt még az Olympiakosszal is hírbe hozták. Végül azonban semmi sem úgy alakult, ahogy a 27 esztendős játékos eltervezte, és februárban hazatért a Honvédhoz. A kispesti csapatban öt bajnokin 129 percet kapott a bizonyításra, gólt még nem tudott szerezni.

"Jó közösségbe kerültem, öt bajnokin játszhattam, amikor megállt az élet – bízom benne, hogy minél előbb újrakezdhetjük. Gólt lőni, gólpasszt adni, cselezni, helyzeteket teremteni, ez a vágyam, ezért dolgozom. Nyilván úgy akarok teljesíteni, mint az Atromitosznál, vagy amikor a válogatotthoz kerültem. Tudom, mire vagyok képes, nem rágódom azon, mi lehetett volna, ha nincs a sérülés, előre tekintek".

Ugrai Rolandnak jó oka van pozitívnak lenni, hiszen már nem egyszer bizonyította, hogy képes magas szinten játszani, a magyar élvonalban eddig 143 mérkőzésen 28 gólt szerzett, és öt válogatott mérkőzése alatt is jegyzett egy gólt a svájciak ellen egy 5-2-re elvesztett VB selejtezőn.

Íme egy rövid youtubos összeállítás Ugrai legszebb NB1-es pillanatairól:


A rovat legfrissebb hírei