Letették az esküt a magyar olimpikonok
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapa
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A fogadalomtétel szövegét Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó és Kapás Boglárka világ- és Európa-bajnok úszó mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen, melyen kettejük között Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó tartotta a magyar zászlót.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntőjében azt kérte a sportolóktól, hogy ne teherként, hanem lehetőségként éljék meg az olimpiai szereplést annak érdekében, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot.
A MOB elsőszámú vezetője azt is elárulta, hogy a július 26-i megnyitón Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó viszi majd a magyar zászlót. A párizsi olimpia augusztus 11-ig tart.
Sulyok Tamás: A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök
A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök, sportáguk legjobbjai, példaképek - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi játékokra utazó sportolók ünnepélyes fogadalomtételén hétfőn Budapesten, Müpában.
Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló olimpiai szereplésével világraszóló sikert ér el - hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Kiemelte: az olimpia a versenyek versenye.
Ekkor születnek sporttörténelmünk legszebb fejezetei, s ezt azok írják, akik a célegyenesben átveszik a vezetést, akik csúcsokat döntenek, akik fellépnek a dobogóra, akik tiszteletére megszólal a magyar himnusz.
Sulyok Tamás köszönetét fejezte ki, hogy a magyarok kiharcolták a részvételt a világ legjobb sportolói között, hogy küzdenek és megmutatják, hogyan lehet csúcsteljesítményt nyújtani.
''Olyanok, akik a világ élsportolói között is megállják a helyüket, képesek legyőzni másokat és saját magukat is, akikre büszkék vagyunk, akikért minden magyar szív egyszerre dobban'' - mutatott rá az államfő.
Sulyok Tamás kiemelte, hogy honfitársaink milliói szívből szurkolnak a magyar sportolók győzelméért, a minél jobb szereplésért.
''Küzdelmükkel kimondhatatlanul sok örömet ajándékoznak a magyar embereknek, feledhetetlen élményt adnak azoknak a gyerekeknek is, akik példaképet, követendő hősöket látnak önökben maguk előtt, akik a párizsi olimpia magyar indulóinak példáját követve most tervezgetik saját jövőjüket'' - fogalmazott.
Az olimpiai szereplésük összekovácsolja a nemzetet - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: mindannyiunknak erőt adnak, megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, hogy összetartozunk.
''Olyan falak válnak ekkor láthatatlanná, amelyeknek máskor sem szabadna elválasztania embert az embertől, magyart a magyartól'' - fűzte hozzá.
Sulyok Tamás kiemelte:
Magyarországnak magyar sportélményekre van szüksége és olyan nagyszerű sportolókra, akik növelik és felfrissítik a nemzet önbizalmát, saját közösségébe vetett hitét, olyan olimpikonokra, akik megmutatják, micsoda erők rejlenek a nemzetünkben.
Emlékeztetett: Magyarország ahány olimpián elindult, annyi alkalommal tért haza arannyal, s átlagosan hét aranyérmet szereztünk.
''Bízunk benne, hogy most is sok csillogó érmet akasztanak majd a nyakukba'' - fogalmazott a köztársasági elnök.
A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, Magyarország 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik a nyári játékokra.
Forrás: mti.hu
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: olimpia, párizs2024, magyar-olimpiai-csapat