Nem így képzelték a kezdést Gulácsiék


A lipcseiek már csak a BL-ben menetelhetnek, a bajnoki címről valószínűleg végleg lemondtak.

fotó: Pool / Pool / Gettyimages

Amilyen jól indult a tavaszi szezon a lipcseiek számára, olyan kiábrándítóra sikerült a folytatás. Legalábbis a bajnoki cím szempontjából, hiszen a csapat a Bajnokok Ligájában történelmi sikereket ért el, de az őszi bajnoki címtől szinte mérkőzésenként és pontonként távolodtak el. Nem segített a koronavírus miatti szünet sem, hiszen máris az újrakezdés első mérkőzésén a Gulácsi Péterrel a kapuban felálló Rb Leipzig hazai pályán 1-1-s döntetlent játszott a Sallai Rolandot kezdőként a 61. percig foglalkoztató Freiburg együttesével a labdarúgó Bundesliga 26. fordulójának szombati játéknapján.

A lipcsei találkozón a vendégek kerültek előnybe, Manuel Gulde egy szöglet után talált a magyar válogatott kapusának hálójába, ezzel 511 nap után volt újra eredményes az élvonalban. A hazaiak a 77. percben Yussuf Poulsen révén egyenlítettek. A 93. percben a Freiburg ugyan betalált, de a gólt végül a videobíró segítségével les miatt érvénytelenítették.
Sallai Roland kezdőként lépett a pályára, ahol 61 percet kapott, és a mérkőzés egyetlen sárga lapja is az ő nevéhez fűződik.

Gulácsiék ezzel a döntetlennel a negyedik helyre csúsztak vissza, és, ha nem szedik össze magukat, akkor még az is elképzelhető, hogy a Bayern Leverkusennel fognak versengeni a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyért.

Julian Nagelsmann, a lipcsek edzője így értékelt: "A mutatott játékkal igen, az eredménnyel nem vagyok elégedett. A második félidőben remekeltünk, ám az óriási helyzeteket nem tudtuk kihasználni - igaz, a végén szerencsésnek mondhattuk magunkat. Aggódok az első négy hely miatt, minden szempontból sokkal hatékonyabbnak kell lennünk."

A koronavírus-járvány miatt több mint két hónap után újrainduló Bundesliga első igazi rangadóján, a Ruhr-vidéki derbin a Borussia Dortmud 4-0-ra ütötte ki legnagyobb riválisát, a Schalke 04 együttesét. Az első gólt szerző Erling Haaland 12. tétmérkőzésén a 13. alkalommal volt eredményes új csapatában, ilyen bravúrt Németországban csak Klaus Matischek tudott bemutatni még 1965-ben a Werder Bremen játékosaként.

A Borussia Mönchengladbach magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt otthonában. A vendégek gyorsan eldöntötték a három pont sorsát, ugyanis mindössze hét perc elteltével már két góllal vezettek. A felvidéki Bénes László a 90. percben kapott pár perc cserelehetőséget a győztes mérkőzésen.

Marco Rose irányításával a Mönchengladbach 26 forduló alatt 52 pontot gyűjtött - amivel feljött a harmadik helyre -, erre korábban még egyetlen edzőjével sem volt képes a gárda. A lipcseiek pontvesztése miatt a Gladbach visszatért a dobogó harmadik helyére.

A német ligában ezt megelőzően legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést. A koronavírus-járvány miatt minden összecsapást zárt kapuk mögött játszottak.

A Bundesliga jelenlegi állása:




A rovat legfrissebb hírei