Erőss Zsoltra és Kiss Péterre emlékezünk


Május 21 szomorú nap a magyar hegymászás történetében

Erőss Zsolt és Kiss Péter “sírköve” a Kancsenzönga alaptáborában
fotó: Varga Csaba / facebook

Hét év telt el azóta, hogy 2013 május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók eltűntek a Föld harmadik legmagasabb hegyén, a Kancsendzöngán. A két hegymászó május 20-án elérte a K3 csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt (közel 24 órát) és energiát vett igénybe, és a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a 4. táborba.

A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, a lefelé vezető úton elszakadtak egymástól és nem érték el a legmagasabban fekvő 7600 méteres fekvő alaptábort. A hegyen közben lavina zúdult alá, amely elsodorta a kettes tábort. A magyar hegymászók segítségére küldött serpák nem találták őket sem a 7600 méteren lévő négyes táborban, sem a környékén.
A csúcs közelében, komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött két nap után – az expedíció vezetője és több más hegymászó egybehangzó állítása szerint – már bizonyosnak volt tekinthető, hogy a két hegymászó nincs életben. Végül május 22-én az expedíció vezetése – sikertelen keresést követően – eltűntnek nyilvánította őket. Kiss Péter kicsúszott, holttestét május 21-én a kora reggeli órákban látták és le is fényképezték a 4-es tábor közelében. Erőss Zsolt holttestét 2014 tavaszán fedezték fel a rámpán kb. 8100 m-en, és igazolták az azonosságát.


Erőss Zsolt 1968 - 2013
fotó: media-amazon.com


A csíkszeredai Erőss Zsolt 2002-ben első és magyarként mászta meg a 8850 méter magas Mount Everestet, és jelenleg 10 meghódított nyolcezres csúccsal (melyek közül kettőt műlábbal mászott meg) ő a legsikeresebb valaha élt magyar hegymászó.


Kiss Péter 1986 - 2013
fotó: life.hu


Kiss Péternek ez volt az első nyolcezrese, melyet sikeresen teljesített, majd ereszkedés közben visszafordult 7900 méternél, hogy segítsen a nála jóval lemaradt és végkimerülés közelébe került Erőss Zsolton. Ezt a velük együtt ereszkedő spanyol és olasz mászók is megerősítették, sőt meglepte őket, mert ezen a magasságon nem szokás ilyet tenni, mindenki a saját életét menti. Kiss Péter embersége és önfeláldozó magatartása lett végül a veszte, hiszen szinte biztos leért volna, ha nem fordul vissza.

2018-ban az ötödik évfordulón a nagyváradi Varga Csaba a Kancsendzönga megmászásával akart tisztelegni a két hegymászótársa előtt. A hegyet sajnos nem sikerült megmásznia, de az expedíció maga mégis megérte a fáradtságot, hiszen Sarhan Omarral, az expedíció névadó szponzorával közösen a Kancsendzönga alaptáborában felállították a hegyet 2013-ban első magyarként megmászó Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját. Csaba és Omar méltó sírhelyet és emléket állított a két hegymászólegendának.


Varga Csaba emléktáblát állít a Kancsendzönga alaptáborában a hegyet 2013-ban első magyarként megmászó és életét vesztő Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emlékére.
fotó: Varga Csaba / facebook


A Csák Attila szobrászművész által készített emléktábla különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta, amely ettől a naptól kezdve a Himalája egy piciny, de számunkra annál jelentősebb részét képezi.

Szerkesztőségünk az alábbi videóval szeretne tisztelegni a két hegymászó emléke előtt:




A rovat legfrissebb hírei