Sallai Rolandék sem tudták megállítani Gulácsiék jelenlegi legnagyobb riválisát
A 29. forduló délután folytatódik. Szalai volt csapata ellen léphet pályára.
A találkozó egyetlen gólját Sallai Roland testközelből nézhette végig
fotó: Pool / Pool / Gettyimages
A Sallai Rolanddal felálló Freiburg hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Bayer Leverkusentől a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A Leverkusen ezzel a győzelemmel tovább folytatja sikeres sorozatát, és ismét megelőzte Gulácsi Péteréket, akik hétfőn, ha győznek visszaszerezhetik a harmadik helyet a gyógyszergyáriaktól.
A zárt kapus találkozón a magyar válogatott futballistát a 66. percben cserélték le. A Freiburg a Bundesliga újraindulását követően még nem nyert, két vereség és két döntetlen a mérlege.
A szombati játéknap során Szalai Ádám és a kiesés elől menekülő Mainz a magyar csatár korábbi klubját, a Hoffenheimet látja vendégül délután.
A címvédő és listavezető Bayern München, illetve közvetlen üldözője, a Borussia Dortmund is kiesés ellen küzdő csapattal találkozik.
A bajor együttes, amely kedden mögötte álló riválisa legyőzésével nagy lépést tett sorozatban nyolcadik bajnoki címe felé, szombat este a 16. Düsseldorfot fogadja. A Bayern minden sorozatot figyelembe véve 18 mérkőzés óta veretlen, a Bundesligában hét egymás utáni győzelemnél jár. A két csapat őszi mérkőzését 4-0-re nyerte Hansi Flick csapata, és nagy meglepetés lenne, ha a düsseldorfiak meg tudnák nehezíteni riválisuk dolgát.
A Bayernt keddi vereségével már csak tisztes, hétpontos távolból követő Borussia Dortmund vasárnap az utolsó helyezett, január 25. - kilenc bajnoki - óta nyeretlen Paderborn otthonában javíthat. Lucien Favre vezetőedző tanítványainak "hátrafelé" is figyelniük kell, ugyanis az ötödik, már csak Európa-liga-indulást jelentő helyen álló Bayer Leverkusen hátránya négy pontra csökkent velük szemben.
Szintén vasárnap, a negyedik, ám két meccse nyeretlen Bénes Lászlót foglalkoztató Mönchengladbachra az újoncként 13. Union Berlin elleni találkozó vár.
A mezőnyben a legkevesebb vereséggel (3) rendelkező, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig a forduló hétfői zárómérkőzésén a 11. helyezett Köln vendége lesz. Julian Nagelsmann gárdája ugyan kilenc Bundesliga-összecsapás óta nem talált legyőzőre, ezeken azonban hat alkalommal csak egy pontot szerzett, így hátránya már kilenc pont a Bayernnel szemben. Orbán múlt vasárnap visszatért térdsérüléséből, kezdőként azonban még nem kapott lehetőséget.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: gulácsi-péter, légiósok, willi-orbán, sallai-roland, bundesliga, bénes-lászló, szalai-ádám, bundesliga