Két kellemetlen ellenfél következik


Szombaton az osztrák, vasárnap pedig a házigazda német csapattal találkozik a magyar női jégkorong-válogatott a sorsdöntő bremerhaveni olimpiai selejtezőben

fotó: Magyar Jégkorong / facebook

Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata - amely pénteken késő délután tart jeges edzést - a csütörtöki nyitányon szinte végig kontroll alatt tartotta a szlovákok elleni összecsapást, és 3-1-re diadalmaskodott. Három nagyon rutinos játékos, Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga és Garát-Gasparics Fanni lőtte a gólokat azt követően, hogy a rivális rövid ideig vezetett a mérkőzés derekán.

A németek ugyancsak kézben tartották az osztrákokkal szembeni összecsapásukat, 2-0-ra diadalmaskodtak, ugyanakkor a vesztes gárda kétszer is kapuvasat ütött.

A magyarok a vereséggel rajtoló osztrákokkal mérkőznek szombaton 18 órakor. A két válogatott eddig 12-szer találkozott, nyolcszor az osztrákok nyertek, és a gólkülönbségük is jobb: 35-22. Tétmérkőzésen négyszer csaptak össze, és a magyarok csak egyszer tudtak győzni. Legutóbb a tavalyi klagenfurti divízió I/A vb-n futottak össze. A feljutást végül kiharcoló magyarok a hetedik percben már 2-0-ra vezettek Seregély Míra és Németh Bernadett találataival, a hazaiak még az első harmadban egyenlítettek, és végül szétlövésben ők győztek 3-2-re.

A divízió I/A-ban még három meccsük volt egymás ellen: 2017-ben 4-2-re, 2018-ban 6-4-re nyertek az osztrákok, utóbbi találkozón Garát-Gasparics mesterhármast ütött. A 2019-es budapesti tornán aratta az akkor az élvonalba feljutást először kiharcoló magyar válogatott az egyetlen tétmeccses diadalát, Garát-Gasparics és Németh Bernadett góljaival lett 2-1.

A németekkel szemben ugyancsak kedvezőtlen a magyar mérleg. A nyolc egymás elleni ütközetből a németek hatszor győztek, 24 gólt lőttek és 13-at kaptak. Tétmeccsen három elitvilágbajnokságon találkoztak a felek. A 2021-esen 3-0-ra, a 2023-ason pedig 2-1-re nyertek a németek. A 2022-es vb hozta az egyetlen magyar tétmeccses diadalt. A rivális a 11. percben már 2-0-ra vezetett, azonban a hátvéd Kiss-Simon Franciska duplázott, majd Jókai-Szilágyi emberhátrányban vezetést szerzett, Seregély pedig üres kapus góllal állította be a 4-2-es végeredményt.

A két csapat ebben az idényben háromszor is találkozott, mindig Németországban, barátságos tornán, illetve mérkőzésen. Augusztus 31-én Füssenben úgy nyert 4-3-ra a Cortina-csapat - és lett első helyezett a tornán -, hogy a hazaiak már 3-0-ra vezettek. November 9-én Landshutban és február elsején, azaz a múlt szombaton Kasselben egyaránt 3-1-re a német győztek.

Így aztán az olimpiai selejtezőben most két olyan rivális következik, akik ellen negatív az összesített és a tétmeccses mutató is, ráadásul az utolsó egymás elleni felvonásokat is az osztrák, illetve a német válogatott nyerte.

A bremerhaveni torna győztese vehet részt az egy év múlva esedékes milánói-cortinai olimpián. Abban az esetben, ha a már kvótás orosz válogatott mégsem indulhatna - erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság márciusi elnökválasztása után születik döntés -, akkor a három selejtezős torna legjobb másodikja is ott lehet az ötkarikás játékokon.

A női hoki 1998 óta szerepel az olimpiai programban, a magyarok még sosem jutottak ki. A férfiak legutóbb 1964-ben játszottak az ötkarikás játékokon, ugyanakkor az már tavaly augusztusban eldőlt, hogy nélkülük rendezik a következő téli seregszemlét.

A hétvége programja:

2. forduló, szombat:
Szlovákia-Németország 14.30
MAGYARORSZÁG-Ausztria 18.00

3. forduló, vasárnap:
Ausztria-Szlovákia 14.30
Németország-MAGYARORSZÁG 18.00

csütörtökön játszották:
MAGYARORSZÁG-Szlovákia 3-1
Németország-Ausztria 2-0

A rovat legfrissebb hírei