Gulácsi szerint még mindig próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez


Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott és a RB Leipzig kapusa szerint nagy kihívást jelentett egyből a mélyvízbe ugrani.

fotó: Gulácsi Péter official / facebook

A 30 esztendős játékos szerdán az M4 Sportnak azt mondta, ugyan korábban is volt már hosszabb szünetük - általában nyáron -, de ez a helyzet most a bizonytalansági faktor miatt más volt.

"Nem tudtuk, mikor kezdhetjük újra a mérkőzéseket, amikre ráadásul nem volt egyszerű felkészülni sem, hiszen nem játszhattunk edzőmeccset, azonnal a mélyvízben voltunk" - jelentette ki a német liga két és fél héttel ezelőtti újraindulása kapcsán Gulácsi.

A hálóőr szerint az sem segített a helyzeten, hogy a járványügyi intézkedések nyomán nem a megszokott módon zajlanak az összecsapások: nincsenek nézők, nincs közös bevonulás, ugyanakkor meglátása szerint profi sportolóként ehhez is hozzá kell szokniuk. "Persze mindannyian azt kívánjuk, hogy minden térjen vissza a régi kerékvágásba. Addig próbálunk alkalmazkodni" - fogalmazott.

A kényszerszünet óta lejátszott négy mérkőzéssel kapcsolatban - két győzelem és két döntetlen a mérleg - úgy nyilatkozott, szerezhettek volna több pontot is, ennek ellenére nem elégedetlenek, mert tartják harmadik helyüket a tabellán. A klub célkitűzése a Bajnokok Ligája indulást jelentő első négy pozíció valamelyikének megszerzése.

"Gazdasági és sportszakmai szempontból is fontos a BL-szereplés, mert ez elősegíti a klub folyamatos fejlődését és a csapat folyamatos erősítését"
- mondta Gulácsi, aki emlékeztetett: a téli szünetben még az első helyen álltak, a Bayern München az edzőváltás óta azonban szárnyal, ők pedig nem teljesítettek eléggé kiegyensúlyozottan pozíciójuk megtartásához.

"A második helytől karnyújtásnyira vagyunk, és még játszunk hazai pályán a Dortmunddal, de hátrafelé is figyelnünk kell, mert a Mönchengladbach és a Leverkusen is kiegyensúlyozott szezont fut, nem lesz könnyű magunk mögött tartani őket" - elemezte a hátralévő öt fordulóban rájuk váró feladatokat a válogatott kapus.

Kiemelte, a következő három mérkőzésükön - a Paderborn és a Düsseldorf ellen hazai pályán, illetve a Hoffenheim ellen idegenben - ők a favoritok, és amennyiben az öt találkozón sikerül legalább 10 pontot szerezniük, azzal minden idők legjobb lipcsei Bundesliga-szereplését érik el.

A hétfői, Köln elleni bajnokin Timo Wernernek adott gólpasszáról elmondta, bár örült neki, kapusként sokkal jobban zavarta a két kapott gólja.

A RB Leipzig 29 forduló után 58 ponttal a Bundesliga harmadik helyén áll, a Borussia Dortmundnak 60, a Borussia Mönchengladbachnak és a Bayern Leverkusennek pedig egyaránt 56 pontja van.


A rovat legfrissebb hírei