Továbbra is Willi Orbán az egyik legfontosabb személy a Leipzig öltözöjében
Gulácsi Péter elárulta, hogy válogatott és klubbeli csapattársa jó úton halad, hogy sérülése után felvegye a ritmust, de a csapattársak bizalma addig is töretlen.
fotó: bulinews.com
Gulácsi Péter az M4 Sportnak beszélt klub- és válogatottbeli csapattársáról, Willi Orbánról akinek szerinte, középhátvédként speciális a helyzete, ugyanis azon a poszton nem szeretnek az edzők belenyúlni a mérkőzésbe, ritka, hogy azért cserélnek be valakit, hogy játékperceket kapjon.
"A Mainz ellen már 4-0-ra vezettünk, amikor beállt, a Hertha ellen tíz emberrel voltunk és szükség volt valakire, aki hátul erős, így ezeken a találkozókon vissza tudott térni" - mondta a csapatkapitányról Gulácsi. Hozzátette, Orbánnak egy ilyen hosszú sérülés után már az is fontos lépés volt, hogy visszakerült a körforgásba, ott van a csapattal a meccseken, az öltözői helyzete pedig semmit nem változott, ő az egyik legfontosabb személy.
"Játszania kell ahhoz, hogy ismét csúcsformába kerüljön, az edzéseken látszik, hogy közelít hozzá, de sok jó játékosunk van azon a poszton, ráadásul össze is állt a védekezésünk, így nem könnyű a helyzete" - elemzett a kapus, aki szerint Orbán legkésőbb a nyári alapozáskor és az azt követő edzőmérkőzéseken "biztosan fel fogja venni a ritmust".
A magyar válogatott bolgárok elleni, márciusról elhalasztott Európa-bajnoki pótselejtezőjével kapcsolatban kijelentette, nincs "jobb vagy rosszabb dátum", amikor meglesznek a meccsnapok, alkalmazkodni kell majd a helyzethez. Jelenleg azonban a nemzetközi futballéletben nem igazán lát előre senki, azt sem tudják, a Bajnokok Ligája mostani kiírását lejátsszák-e, így türelmesnek kell maradniuk.
"Bármikor is lesz a párharc, a célunk attól függetlenül változatlan, hogy egy évvel később rendezik az Európa-bajnokságot. Bízom abban, olyan formában leszünk, hogy képesek leszünk legyőzni a bolgárokat" - nyilatkozta Gulácsi Péter.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: gulácsi-péter, légiósok, willi-orbán, magyar-válogatott