Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a labdarúgó Puskás–Suzuki Kupát


Május 1. és 5. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg Felcsúton a labdarúgó Puskás–Suzuki Kupát

fotó: magyarnemzet.hu

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kuratóriumi elnöke az akadémia névadójáról, Puskás Ferencről emlékezett meg, aki ezen a napon lenne 98 éves. Megjegyezte, hogy 2007-ben vette fel a nevét az utánpótlás-nevelő intézmény, éppen 18 éve.

Az elnök szerint a Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi tornán megmutathatják magukat a fiatal labdarúgók, akik közül többen nemzetközi karriert is be fognak futni. A magyar futballisták közül példaként említette Nagy Zsoltot, Sallai Rolandot, Gyurcsó Ádámot és Szolnoki Rolandot, akik eljutottak bajnoki címekig, vagy külföldi karrierig és felnőtt válogatottságig.

A tornával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Puskás Akadémia eddig egyetlen alkalommal nyerte meg a tornát, ezért nagyon várja a második sikert.

Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese a legnagyobb presztízsű magyarországi utánpótlás labdarúgó tornának nevezte a Puskás-Suzuki Kupát, amely egyben "ünnep" is, ahol a fiatalok megmutathatják a sport iránti szenvedélyüket.

Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője örömét fejezte ki, hogy a 2008-as indulás óta a Puskás Ferenc karrierjében legnagyobb szerepet játszó klubok minden évben jelen vannak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a most pályára lépő játékosok 2008-ban születettek, amikor az első tornát rendezték.

Tóth Balázs, a Puskás Akadémia klub- és akadémiai igazgatója elmondta, hogy a házigazda korosztályos csapatán kívül pályára lépnek a Budapest Honvéd és eddigi hatszoros tornagyőztes, Real Madrid U17-es fiataljai. Továbbá ismét harcba szállnak a kupáért a görög Panathinaikosz, a szintén rendszeres résztvevőnek számító portugál Sporting CP és a belga KRC Genk korosztályos labdarúgói, illetve másodszor vesz részt a tornán a 36-szoros olasz bajnok Juventus, a cseh Slavia Praha fiataljai pedig először méretik meg magukat az eseményen.

A sorsolás szerint az A-csoportban a Juventus, a Sporting, a Panathinaikosz és a Puskás Akadémia, a B csoportban a Real Madrid, a Genk, a Slavia Praha és a Budapest Honvéd szerepel majd.

Az utolsó napon a helyosztókat a csoportban elért helyezések alapján rendezik meg.

A bronzcsatát és a finálét – ahogy azt a 2014-es átadása óta mindig – a Pancho Arénában rendezik, az összecsapásokat a nemzeti sportcsatorna, az M4 Sport élőben közvetíti.

A rovat legfrissebb hírei