Könyv jelent meg Széchy Tamás legendás úszóedzőről
Bemutatták szerdán a Széchy Tamás legendás úszóedző tréneri munkásságáról és szakmai örökségéről szóló könyvet, amely a "Széchy Élet – mű – örökség" címet kapta
A könyv szerzői: a világbajnok Hargitay András és az Eb-bronzérmes Sós Csaba, valamint a TF úszótanszékének volt vezetője, Tóth Ákos
fotó: Magyar Úszó válogatott / facebook
A kötet három társszerző munkája, két korábbi szövetségi kapitány, Hargitay András és Tóth Ákos, valamint az úszóválogatottat jelenleg irányító Sós Csaba közös alkotása.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban rendezett bemutatón előbb rövid videóbejátszásokkal emlékeztek meg a 2004-ben elhunyt mesteredzőre, majd az első igazán nagy sikereket elérő tanítványa, az olimpiai bronzérmes, háromszoros világ-és Európa-bajnok Hargitay András méltatta.
"Ennek a könyvnek az erénye nemcsak a személyes élmények leírása, hanem a szakmai része is. Nem botránykönyv, de le van írva minden, ami velem történt" - fogalmazott a magyar úszósport első vb-aranyérmese, egykori világcsúcstartó. Hozzátette, Széchy edzőként "rendkívül szuggesztív" volt, és elérte tanítványainál, hogy feltétel nélkül bízzanak meg benne, ennek eredményeként az úszók olyan teljesítményre voltak képesek, amelyet előzetesen maguk sem gondoltak volna.
A versenyzőként Európa-bajnoki bronzérmes, 2017 óta szövetségi kapitányként dolgozó Sós Csaba kijelentette: "nyilván elfogult vagyok, és egy emberre nem lehet leszűkíteni az egészet, de ha nincs Széchy Tamás, akkor a mai magyar úszás ebben a formában nem létezik."
A szövetségi kapitányi posztot 1977 és 1984 között betöltött Tóth Ákos azt emelte ki, azért kezdett bele a könyv megírásába, hogy a Széchy Tamás által felhalmozott tudást tovább adják az utódoknak. Jelezte, a kötet abból a szempontból is különleges, hogy a benne található QR-kódnak köszönhetően olyan fényképek és videófelvételek érhetők el, amelyekhez máshol nem lehet hozzájutni.
"Széchy a jelenlétével, a szakmai és pedagógiai tevékenységével olyat alkotott a magyar és a nemzetközi úszásban, amit nem lehet megkerülni" - említette meg N. Pál József irodalomtörténész, aki az előszót írta.
A tartalom három részből áll, az elsőt Hargitay András írta "Széchy Tamás, az öreg" címmel, a másodikat Sós Csaba, aki Széchy szakmai munkásságát mutatja be, a harmadik részben pedig Tóth Ákos írt a legendás úszóedzőhöz fűződő kapcsolatáról és közös munkájukról.
A 73 évesen elhunyt Széchy Tamás tanítványai között több olimpiai (Wladár Sándor, Darnyi Tamás, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila) és világbajnok (Hargitay András és Verrasztó Zoltán) is volt. Legsikeresebb közülük a négyszeres olimpiai és világbajnok, valamint nyolcszoros Európa-bajnok és többszörös világcsúcstartó Darnyi.
A 265 oldalas könyvet a Medicina Kiadó az Ünnepi Könyvhétre jelenteti meg, csütörtöktől online és a boltokban is elérhető.