Vigvári Vince és Burián Gergely bronzérmes a Barcelonetával


A Barceloneta 19-9-re legyőzte a CN Marseille csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén

Vigvári Vince a Barceloneta-CN Marseille mérkőzésen
fotó: MTI/Bodnár Boglárka


A spanyol együttesben Vigvári Vince két, míg Burián Gergely egy gólt dobott, a vesztes franciáknál Angyal Dániel szintén egyszer volt eredményes.

Az elődöntőben meglepetésre alulmaradt Barceloneta ezúttal nem ragadt be a meccs elején, mint pénteken, a világ egyik legjobb játékosa, Alvaro Granados Ortega góljaival 2-0-ra elhúzott, a rivális innentől az egész meccsen futott az eredmény után, de a különbség csak egyre nőtt. A Barceloneta már nyolc perc után 6-2-re vezetett, a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok klasszis pedig csapata góltermésének kétharmadát vállalta magára. A második negyedre már teljesen elbizonytalanodott a francia kikötőváros csapata, amely emberelőnyben is alig volt képes betalálni, ugyanis nyolc létszámfölényes szituációjából csupán kettőt váltott gólra. Ebben a periódusban a túloldalon Vigvári Vince is elkapta a fonalat, előbb büntetőből, majd fórban talált be, így neki is köszönhetően már a nagyszünetre eldőlt a bronzcsata, miután 10-3-ra vezetett a csapata.

Térfélcserét követően - immár tét nélkül - egyik gárda sem törődött túlzottan a védekezéssel, de a Marseille ekkor sem tudott közelebb férkőzni a Barcelonetához, sőt még jobban kinyílt az olló. Viszont Vigvári Vince kiállításakor Angyal bevette a remekül védő Unai Aguirre Rubio kapuját, a Barcelonetában pedig ötméteresből Burián is feliratkozott a gólszerzők közé. Amikor közte tíz lett az utolsó játékrészben, akkor az eredményjelző tábláról eltűntek a Barceloneta góljai, így "9-0-ra vezetett" a Marseille, de a meccs végére kijavították a technikai hibát, ennél nagyobb izgalom már nem volt a végső dudaszóig.

A döntőben a Ferencváros a szerb Novi Beograddal találkozott, ahol a zöld-fehér együttes első magyar csapatként ismételte meg egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban, és immár harmadik végső sikerével - az OSC-t és a Vasast maga mögött hagyva - magyar csúcstartó lett.

Férfi vízilabda BL, bronzmérkőzés:
Barceloneta (spanyol)-CN Marseille (francia) 19-9 (6-2, 4-1, 6-4, 3-2)

A rovat legfrissebb hírei