Indul a HISZEK Benned! Sport Program
Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság
fotó: proap.hu
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködve idén is meghirdette a HISZEK Benned! Sport Programot, és a kis, illetve közepes sportszervezeteket célzó kezdeményezésben országszerte több mint 600 magyarországi sportegyesület közel 700 szakosztálya kapott támogatást.
A program eredményéről Schmidt Ádám sportálltamtitkár és Deutsch Tamás SOSZ-elnök számolt be.
"A sportirányítás számára kiemelten fontosak a sportegyesületek, úgy tekintünk rájuk, mint a test érhálózatára, hiszen létfontosságú szerepet töltenek be a magyar sportélet sikeres működésében. Éppen ezért nemcsak a nagy egyesületeket támogatjuk különböző programokon keresztül, hanem a kis és közepes egyesületeket is, mert egyedül ők képesek biztosítani a teljes országos lefedettséget a sportszakmai munkát illetően. Ezért lényeges számunkra a HISZEK Benned Sport Program, amelynek keretében több mint 600 egyesület közel 700 szakosztályának sikerült idén támogatást biztosítanunk, ráadásul rekordnagyságú, több mint 600 millió forintos összegből" - mondta Schmidt Ádám sportállamtitkár.
A HISZEK Benned! Sport Program 2016 óta segíti a kis és közepes sportegyesületek tehetségkiválasztó, tehetséggondozó és utánpótlásnevelő programjait. Az indulása óta eltelt időszakban a sikeres pályázatok száma - beleértve az ez évi adatokat is - már 3800 felett jár. Idén minden vármegyében legalább tíz sportszervezet jutott támogatáshoz - olvasható az államtitkárság közleményében.
"Erős és eredményes sportegyesületek nélkül elképzelhetetlen a magyar sport jövőbeni sikere. Ezért is kiemelten fontos a hazai sportegyesületeket évek óta támogató HISZEK Benned Program. Minden magyar vármegye kis- és közepes sportegyesületei eredményesen pályáztak az idei esztendőben immáron 600 millió forintos keretösszeggel meghirdetett programban" - emelte ki Deutsch Tamás.
A 2025. évi HISZEK Benned! Sport Programban támogatott szervezetek listája a Sportegyesületek Országos Szövetségének honlapján tekinthető meg.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: schmidt, Ádám, sportért, felelős, államtitkár, hiszek-benned-sportprogram