Mindkét kapitány bizakodva várja a rajtot
33 fős csapattal vág neki Magyarország a csütörtökön kezdődő racicei kajak-kenu Európa-bajnokságnak
fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
A kajakosokat irányító Tóth Dávid és a kenusok szövetségi kapitánya, ifjabb Foltán László is bizakodva várja a csütörtökön kezdődő, racicei kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen - a gyorsasági szakágban - 23 versenyszámban 26 magyar indul.
Ami a kajakosokat illeti, férfi K-1 1000 méteren a válogatót, illetve a májusi világkupákat is megnyerő, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint lesz a magyar résztvevő, míg a másik két olimpiai számban a szegedi vk-n aranyérmes Kurucz Levente, Opavszky Márk egység (K-2 500 m), illetve a Nádas Bence, Hidvégi Hunor, Hidvégi Zalán, Keller Gergő összeállítású kvartett (K-4 500 m) bizonyíthat. A kétszeres ötkarikás ezüstérmes Varga Ádám ötszáz egyesben sorozatban harmadszor nyerhet, emellett ötezer méteren is rajthoz áll. A nőknél Csikós Zsóka három számban – K-1 500, 1000 és 5000 méter – is érdekelt lesz, 500 párosban pedig a poznani vk-n bronzérmes Kiss Blanka, Lucz Anna duót száll vízre. Négyesben az Ujfalvi Laura, Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese összeállítású hajó mellett tette le a voksát a kapitány.
"A rutinosabb versenyzők mellett jócskán vannak fiatalok is a csapatban, ami azt mutatja, hogy sikeresen be tudtak épülni a felnőtt mezőnybe, vagy legalábbis fel tudták venni a versenyt a tapasztaltabb ellenfelekkel" - mondta az MTI-nek Tóth Dávid. "Bízom benne, hogy a tapasztaltabb versenyzők rutinja mellett a fiatalabbak sikeréhsége oda vezet, hogy eredményes Európa-bajnokságot zárjunk."
Ahogy fogalmazott, nagyon bízik abban, hogy az idei világkupákhoz hasonlóan erről a versenyről is sok éremmel térnek majd haza, ez a cél.
"A férfi szakágban vannak olyan versenyzők, akik egyértelműen az aranyéremért fognak küzdeni, de minden számban arra számítok, hogy a dobogón zárunk. A nőknél a csapathajóktól várom a kiugró teljesítményt, egyesben az olimpiai számban nagyobb verseny alakulhat ki, de a többi számban ugyancsak éremesélyes lesz az egységünk. A vk-k után az Eb-n nem lesznek ott olyan tradicionálisan erős nemzetek, mint például az új-zélandiak vagy az ausztrálok, de erős riválisokban így sem lesz hiány, nagyon színvonalas versenyre számítok" - nyilatkozott a szakágvezető.
A kenus csapat ugyancsak rutinos és fiatal versenyzők elegye, vannak benne már olimpiát is megjárt sportolók, de jó néhány utánpótlásból frissen érkezett fiatal is. A férfiaknál ezúttal is Adolf Balázsé lesz az ezer egyes, az FTC négyszeres világbajnoka ezen kívül ötezren is a mezőny tagja lesz, ebben a számban májusban egy-egy arany- és bronzérmet szerzett a világkupákon. Ötszáz párosban a Kollár Kristóf, Juhász István kettős indul. A hölgyeknél kétszáz egyesben az olimpiai nyolcadik Takács Kincsőért, ötszáz párosban pedig a címvédő és idén mindkét világkupán aranyérmes Kiss Ágnes, Nagy Bianka duónak lehet szurkolni.
"Jó néhány fiatal most debütál a felnőtt mezőnyben azok után, hogy utánpótlás szinten jó eredményeket hozott" - mondta az MTI-nek ifjabb Foltán László. "Az 500 méteren címvédő női párostól, Kiss Ágnestől és Nagy Biankától ezúttal is győzelmet várok és a most debütáló vegyes négyesben is lehet esélyünk a győzelemre, és érmet remélek a Kollár Kristóf, Juhász István kettőstől, valamint 5000 méteren mindkét magyar indulótól, Adolf Balázstól és Csorba Zsófiától. Nagyszerű lenne, ha Balázs ezer egyesben is dobogóra állhatna, de talán az öt közé kerülés reálisabb célkitűzés az esetében. A többi egyes számban is az első öt hely valamelyikének megszerzése a realitás, a sprintszámban induló Hajdu Jonatánnak pedig az érem."
Az orosz és a fehérorosz versenyzők nem lehetnek ott a kontinensviadalon, ezzel együtt a kenusok kapitánya is erős mezőnyre számít, főleg az olimpiai számokban.
A racicei pályát mindkét szakvezető dicsérte - mindketten versenyeztek ott aktív korukban -, kiemelték, hogy mivel van felevező sáv, a rajtra készülődő versenyzők nem zavarják az éppen futamukat teljesítőket.
"Infrastruktúrában is egy kiváló helyszín, én versenyzőként is nagyon szerettem. A 2017-es világbajnokságon ezüstérmet szereztünk itt a kajak négyessel ezer méteren és előtte is voltunk ott világkupákon. Csak jó élményeim vannak, a racicei a legjobb versenypályák közé tartozik" - fogalmazott Tóth Dávid.
"Reméljük, hogy a szél sem zavar be, és reális versenyek lesznek, mindenkiből kijöhet az a tudás, ami benne van" - tette hozzá Foltán László.
A para szakágban Hajdu Botond szövetségi kapitány hét versenyzőt jelölt az utazó csapatba, köztük a kétszeres paralimpiai bajnok Kiss Péter Pált és paralimpiai ezüstérmes Suba Róbertet, valamint a nőknél a paralimpiai bronzérmes Varga Katalint, aki a tavalyi, párizsi játékok után először indul nemzetközi versenyen.
Csütörtökön az elő-, pénteken a középfutamokat rendezik az Eb-n, ezeket a versenyeket az m4sport.hu-n lehet majd követni, míg a szombati és vasárnapi döntőket élőben közvetíti az M4 Sport.