Tíz év után ismét magyar-román pótselejtező lesz


A magyar férfi futsalválogatott Romániával találkozik a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőjében

fotó: mlsz.hu

A magyar szövetség honlapja szerint a csütörtöki sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar csapat a párharc első mérkőzésén lesz házigazda. A két találkozót szeptember 15. és 24. között rendezik meg, a pontos dátumokat napokon belül nyilvánosságra hozzák.

A magyar és a román együttes 2015-ben emlékezetes Eb-pótselejtezőt játszott egymással, akkor a magyarok a visszavágó utolsó másodpercében Dróth Zoltán góljával nyerték meg a párharcot.

A pótselejtező sorsolását másfél hónappal elhalasztották, mert a kontinenstorna két házigazdája, Litvánia és Lettország jelezte: politikai okokból nem fogadja a már kijutott fehérorosz válogatottat. Az európai szövetség megoldása végül az lett, hogy bevont egy harmadik rendező országot, Szlovéniát is.

Az A csoportnak Riga, a B csoportnak Kaunas ad otthont, majd mindkét város egy-egy negyeddöntőt rendez. A C és a D csoport meccseit Ljubljanában rendezik, a további két negyeddöntőre, az elődöntőkre, a bronzmérkőzésre és a döntőre is a szlovén fővárosban kerül sor.
Az Európa-bajnokság január 20. és február 7. között lesz.

"Már nagyon vártuk, hogy végre kiderüljön, ki lesz az ellenfelünk szeptemberben. Olaszországot és Kazahsztánt szerettük volna elkerülni a múltjuk és a játékerejük miatt, ők végül egymás ellen játszanak az Eb-részvételért" -
nyilatkozta az MLSZ honlapján Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány.

Hozzátette, a román válogatott ötvözi a fiatalságot és a tapasztalatot, ezért a magyaroknak nagyon nehéz dolguk lesz, különösen úgy, hogy a visszavágót rendezik Romániában.

"Arra számítok, hogy a két csapat közös múltja alapján feszültséggel teli mérkőzések várnak ránk. A következő hetekben alaposan elemezzük az ellenfelet, hogy szeptemberben tökéletesen felkészülten vághassunk neki a párharcnak, és sikerüljön megvalósítani az álmunkat: a részvételt a jövő évi Európa-bajnokságon"
- magyarázta a spanyol szakvezető.

A rovat legfrissebb hírei