Rekordszámú résztvevővel zajlott nemzetközi evezős regatta Palicson
Több mint 300 sportoló versenyzett különböző korosztályokban a Vajdaság egyik legjelentősebb vízi sporteseményén.
Fotó: Pannon RTV
Rangos mezőnnyel rendezték meg Palicson a 63. Vajdaság Open evezős regattát, amely mára a régió egyik legismertebb és legnagyobb múltú versenyévé nőtte ki magát. A kétnapos sporteseményt a Palicsi Evezős Klub szervezte, és több mint 250 csapat nevezett – több mint 300 sportolóval a fedélzeten.
A szerbiai indulók mellett Magyarországról, Bulgáriából és Észak-Macedóniából is érkeztek versenyzők, akik különféle hajótípusokban – egy-, két-, négy- és nyolcpárevezős egységekben – mérték össze erejüket. A futamokat különböző életkorú sportolók teljesítették, az utánpótlástól a rutinosabb evezősökig.
„Ez az ország legnagyobb versenye, több száz sportoló vesz részt rajta két nap alatt” – mondta Csipak Edmond, a házigazda klub titkára és edzője, kiemelve, hogy az esemény mérete és színvonala idén is meghaladta a várakozásokat.
A klubnál az utánpótlás-nevelés kiemelt szerepet kap: „Ez egy csodálatos sportág, minden izmot megmozgat, és a szabad levegőn edzhetünk – nem egy terem négy fala között” – fogalmazott Vince Hajnalka, a klub segédedzője, aki szerint az evezést érdemes már 11–12 éves korban elkezdeni.
A sporthétvége Palicson ezzel még nem ért véget: hétfőn újabb kihívás vár az aktív résztvevőkre, amikor a ROWLE duatlon veszi kezdetét a tó partján – egy nemzetközi Ipa-projekt keretében megvalósuló, futásból és evezésből álló verseny formájában.