Százan evezték végig a Tiszát a második SUP regattán


A Zentai Csárda Civil Szervezet szervezésében idén is közös evezésre gyűltek össze a SUP-rajongók, akik tíz kilométeren élvezhették a természet közelségét

Második alkalommal rendezték meg a tiszai SUP regattát, amelyre ezúttal már több mint száz résztvevő érkezett. A közös túra a zentai Halász Csárda mellől indult, és a szanádi strandig vezetett, majd az adorjáni nagy kanyar megkerülésével tértek vissza a rajthoz. A tíz kilométeres evezést mindenki saját tempóban teljesítette, a hangsúly nem a versenyen, hanem az aktív kikapcsolódáson és a közösségi élményen volt.

A résztvevők biztonságát a zentai vízimentők garantálták, akik három motorcsónakkal kísérték a mezőnyt. A regatta változatos közönséget vonzott: voltak rutinos sportolók és teljesen kezdők is. Lőrinc Sára például így mesélt élményeiről a Pannon RTV-nek: „Nagyon közel állok a vízi dolgokhoz, vízilabdázom is, és tényleg nagyon jóban vagyok a vízzel. Úgyhogy én nagyon gyorsan megtanultam vele közlekedni. Nekem nem jelentett nagy nehézséget, de másnak van, hogy nehéz, van, hogy könnyebb.”

Akadtak olyanok is, akik inkább alkalmi evezősként próbálták ki a sportot. Keceli Mészáros Gábor elmondta: „Túlzás, hogy SUP-ozok, mert időnként szoktam. Nincs is saját SUP-om, de a testvéremnek van, ő ide szokta adni. Legelőször tizenvalahány évvel ezelőtt SUP-oztam, azóta minden nyáron egy kicsit. Igazából idén ez lesz a leghosszabb.”

A szervezők számára különösen örömteli volt, hogy a tavalyi, 45 fős indulói létszám több mint megduplázódott. Az esemény egyik főszervezője, Gandis Urbán Mónika kiemelte: „Nagyon népszerű manapság a SUP-evezés itt a Tiszán, és ebből is jött az ötlet, a kezdeményezésre, hogy csináljunk egy ilyen nagyobb volumenű közös túrát. Látható a jelentkezők számából is, hogy nagy rá az érdeklődés. Tavaly, első alkalommal, mikor szerveztük, 45-en eveztünk, idén pedig több mint 100-an.”

A szervezők szeretnék hagyománnyá tenni a regattát, és jövőre is megrendezni, továbbra is a természet és a közösségi élmény jegyében.

A rovat legfrissebb hírei