Ismés Szoboszlai volt a nyerőember


Egy gól és két gólpassz volt a magyar játékos legújabb mérlege a Lask ellen.

fotó: David Geieregger / Contributor / GettyImages

Szoboszlai Dominik komolyan gondolta, amikor a legutóbbi interjújában azt mondta, hogy “érzem, hogy jó formában vagyok, érzem, hogy most azt tudom nyújtani, amire valójában képes vagyok, de nem szabad megállni és ezzel megelégedni, lehet még több”.

A Salzburg magyar középpályása ennek megfelelően továbbra is nagyon komolyan dolgozik, ami a pályán is megmutatja az eredményét. A hétvégén a listavezető Salzburg 3-1-re nyert a Lask ellen, és Szoboszlai Dominik igaz, most nem szerzett mesterhármast, de ismét mindhárom gólban benne volt.

A magyar válogatott játékos a 8. percben szerezte meg a vezetést csapatának, miután a kijövő kapus lába közt elpöckölte a labdát, majd begurította azt az üres kapuba. Ezt követően pedig még két gólpasszt is kiosztott, így csapata végül 3-1-es győzelmével tovább robog a bajnoki cím felé.




A rovat legfrissebb hírei