Új focipályát adtak át a Vajdaságban


Korszerű és fedett műfüves focipályával gazdagodott a vajdasági Ada.

fotó: pannonrtv.rs

Hétfőn, június 15-én nagy örömben volt része az adai fiatal labdarúgoknak, miután több mint 100 fiatal, különböző korcsoportú focista birtokba vehette a város újonnan elkészült focipályáját.

Ada önkormányzata még 2019-ben sikeresen pályázott a tartományi sport- és ifjúsági titkárság által kiírt pályázaton, amely a sportobjektumok kiépítését, felszerelését és karbantartását támogatja. Ennek a pályázatnak köszönhetően készült el, és adták át a tegnapi nap a 25 méter széles és 44 méter hosszú fedett műfüves focipályát.

A pályázat mellett mondhatni azt is, hogy a pálya létrejöttét közös összefogás is segítette, hiszen Ada Önkormányzata is jelentős összeggel szállt be a beruházásba, de még a topolyat TSC Labdarúgó Klubnak is szerepe volt az új pálya létrejöttében, hiszen ők adományozták a műfüves burkolatot, a kapukat, a védőhálókat és a terem palánkjait az adai csapatnak. A pálya pedig teljes egészében a Magyar Kormány ajándéka.

Az ünnepélyes átadón jelen volt Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Zsemberi János, a TSC Labdarúgó Klub elnöke és Takács Mihály, a magyar miniszterelnök sportért felelős tanácsadója.



Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta, hogy „ennek a beruházásnak az összértéke körülbelül 25 millió dinár volt, amelyből mintegy 9 millió dinárnyi értéket Ada Község költségvetéséből fektettünk ebbe a projektbe. A célunk az, hogy a futballisták és a rekreálni vágyók számára fejlesszük az infrastruktúrát, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy 2023-ban Ada Község lesz a házigazdája a munkássport olimpiának.”

A pályát hivatalosan Tóth Tamás klubelnök vette birtokba, aki elmondta, hogy az adai AFK Labdarúgó Klubnak több mint 100 fiatal focistája van, akik különböző korcsoportokban játszanak, és ezután télen is megfelelő körülmények között edzhetnek. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra. „Megfelelően felkészített szakmai stábunk komoly edzésterveket dolgoz ki számukra. Gyakorlatilag minden korosztályban és bajnokságban tudnak versenyezni. Nagyon jó perspektívát, víziót, jövőképet tudunk felvázolni számukra az Akadémia hálózatán keresztül.”



Ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, hogy nemcsak sport, hanem a magyarság szempontjából is fontos ez a pálya, hiszen „arról is szól a mai nap, hogy mire vagyunk képesek mi, vajdasági magyarok, főleg nemzetpolitikai összefogással, és arról szól, hogy ha egy ilyen lehetőségnek a birtokába kerülünk, akkor azt a lehetőséget hogyan használjuk, és annak a lehetősége milyen. Azt gondolom, hogy aki látta ezt a csarnokot, az tudja, hogy miről beszélek.”

Az újonnan megépült focipálya egy újabb mérföldkő a Magyar Kormány határon túli politikájában. Innen már csak abban kell reménykedjünk és azért kell tegyenek az adai magyarok, hogy mindig legyen megfelelő számú fiatal magyar játékos akiknek a játékvágyával és játékörömével beteljen a pálya.


A rovat legfrissebb hírei