Nehéz csoportban a magyar futsalválogatott


Kisorsolták a jövő évi futsal Európa-bajnokság csoportjait

fotó: MLSZ / facebook

A magyar futsalválogatott Olaszországgal, Portugáliával és Lengyelországgal került azonos csoportba a jövő évi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán.

Az már a kaunasi esemény előtt biztos volt, hogy a magyarok a ljubljanai C vagy D jelű négyesbe kerülnek, mert a szintén negyedik kalapban lévő két házigazda közül Lettország automatikusan a rigai A, míg Litvánia a kaunasi B csoportba került. A magyar csapatot végül utolsóként a D csoportba húzták ki, ahol addigra már a lengyelek, az olaszok és a címvédő portugálok szerepeltek.

Ez az egyetlen olyan kvartett, amelyben két korábbi győztes is helyet kapott, ugyanis Portugália 2018-as és 2022-es diadala mellett, Olaszország 2003-ban és 2014-ben lett aranyérmes.

"Egy kicsit szerencsésebb sorsolásra számítottunk. Megkaptuk portugál csapatot, amely a világon az egyik legjobb, ha nem a legjobb. Az olaszok is szerintem a csoportjukban a legerősebbek voltak, igaz, ők is csak pótselejtezőn tudtak kijutni a kazahok ellen" - értékelte a sorsolást az M1 aktuális csatornának Rábl János csapatkapitány. "De ott vannak a lengyelek is, akik nagyon jó szintet képviselnek. Megpróbálunk továbbjutni a csoportból és mindenféleképpen szeretnénk megszerezni az első győzelmünket az Európa-bajnokságon".

Suscsák Máté a Nemzeti Sporthíradóban úgy vélekedett, hogy minden a kalapból a legerősebb ellenfelet kapta a nemzeti együttes, míg Pál Patrik azt hangsúlyozta, ennek ellenére nem feltartott kézzel utaznak majd a kontinensviadalra.

A magyarok negyedszer szerepelhetnek majd az Eb-n, eddig minden alkalommal a csoportkörben búcsúztak: 2005-ben három, 2010-ben és 2016-ban pedig két vereséggel.

A 2026-os kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik. A négy csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott szeptemberben pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra: Debrecenben 3-2-re legyőzte Romániát, amellyel Craiovában 2-2-es döntetlent játszott.

A csoportok:


A csoport (Riga és Kaunas):
Lettország, Horvátország, Georgia, Franciaország

B csoport (Kaunas és Riga):
Litvánia, Örményország, Csehország, Ukrajna

C csoport (Ljubljana): Szlovénia, Fehéroroszország, Spanyolország, Belgium

D csoport (Ljubljana): Olaszország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Lengyelország

A rovat legfrissebb hírei