Bárány Donát gyerekkora óta vágyott a kerettagságra
A DVSC csatáránák gyermekkori álma valósúlt mg azzal, hogy meghívót kapott Marco Rossitól
fotó: dvsc.hu
Az örmények és írek elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe először bekerülő Bárány Donát, a Debrecen csatára a valóra vált vágyairól beszélt.
Az újonc Bárány Donát hat gólt szerzett eddig az idényben, s holtversenyben szintén a harmadik helyen áll a góllövőlistán az NB I-ben.
"Gyerekkorom óta vágytam a válogatott kerettagságra" - mondta a DVSC 25 éves centere. "Bízom benne, hogy már az örmények ellen meglesz a győzelem, és ezzel együtt a pótselejtező. Természetesen szeretnék bemutatkozni, de a pályán vagy az edzéseken is azon leszek, hogy segítsem a csapatot."
Marco Rossi a csatár eredményessége mellett kiemelte agresszivitását, vehemens játékát, amelyre maga a futballista csak annyit mondott, hogy a mentalitásán, ha akarna, se tudna változtatni.
A magyar válogatott, amely a pótselejtezőt érő második helyen áll az európai vb-selejtezők F csoportjában, jövő csütörtökön Örményországban lép pályára, három nappal később pedig Írországot fogadja a sorozat zárásán.
Kövess minket facebook-on: