Szerb–Magyar Ügetőtalálkozót rendeztek a Kincsem Parkban


A Kincsem Parkban ismét megtelt a lelátó, hiszen hagyományaihoz hűen megrendezték a Szerb–Magyar Ügetőtalálkozót, amely idén másodszor viselte a Pásztor István Emlékfutam nevét

fotó: Dr. Pásztor István / facebook

A két ország versenyzőit és szurkolóit évről évre összehozó esemény az ügetősport egyik legfontosabb határon átívelő találkozója, a nap csúcspontját pedig a Szabadkai Díj jelentette.

A 1800 méteres futam végül Papp István és Digital Races győzelmét hozta, akik magabiztos teljesítménnyel hódították el az emlékverseny trófeáját. A rendezvény ezúttal is megmutatta, milyen erős közösség formálódott a két ország ügetősportja körül – ezt erősítették meg a jelenlévők személyes emlékei is.

Rusz Boriszláv, korábbi diplomata, meghatottan idézte fel a rendezvény névadójához, Pásztor Istvánhoz fűződő barátságát, míg Pásztor Noémi a díjátadón férje, dr. Pásztor Bálint távolléte ellenére hangsúlyozta: a család számára különösen fontos, hogy a hagyomány tovább éljen.

A versenynap jelentőségét Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Park igazgatója is kiemelte, emlékeztetve arra, hogy Magyarország egyetlen ügetőpályája már húsz éve ad otthont ennek a különleges eseménynek, amely mára a szezon méltó záróünnepévé vált.

A Szerb–Magyar Ügetőtalálkozó ismét bizonyította, hogy a sport képes hidakat építeni – nemcsak lovak és versenyzők, hanem közösségek között is.

A rovat legfrissebb hírei