Rossi nem elégedett a teljesítménnyel


Marco Rossi kizárólag az 1-0-s győzelemnek örült, az örmények vendégeként nyújtott teljesítménynek viszont nem

fotó: mlsz.hu

"Ugyan az első félidőben legalább az történt, amit akartunk, uraltuk a mérkőzést és vezetést is szereztünk, a másodikban viszont, nem tudom miért, de minden megváltozott. Persze kilencven percig nem lehet nyomást gyakorolni az ellenfélre, ugyanakkor ennyire visszaesni sem szabad. Ez volt a legrosszabb félidőnk a mostani vb-selejtezők során" - mondta önkritikusan a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. "Noha a két legnagyobb helyzetük a mi hibánkból alakult ki, a végén bizony lehetett volna más az eredmény, mint az 1-0-s siker".

Rossi arról is beszélt, hogy a kispadról folyamatosan próbáltak utasításokat adni, hogy segítsék a játékosokat, akik ennek ellenére nem tudták megtartani a labdát, és ez volt a legalapvetőbb probléma, amiért a maga részéről felelősséget is vállalt. A 61 éves tréner szerint bár az ellenfél alaposan feljavult, de elsősorban nem az örmények játéka, sokkal inkább saját játékosai teljesítménye lepte meg, hogy képtelenek voltak megtartani a labdát és fenntartani az első félidőben mutatott intenzitást.

"Boldog vagyok, de csakis a győzelem okán, a teljesítmény miatt semmiképpen sem. Ez egy komoly mérföldkő, elvégre a magyar futballnak rendkívül gazdag a történelme. Nem vagyok Sebes Gusztáv vagy éppen Baróti Lajos szintjén, de nagyon nehéz időben vettem át a munkát és nyilvánvalóan nem a két szép szememért tartottam meg ezt a pozíciót immár több mint hét éve" - mondta az MTI érdeklődésére Rossi azzal kapcsolatban, hogy ez volt a 81. mérkőzése magyar szövetségi kapitányként, ami új rekord megszakítás nélkül. A régi csúcsot Baróti Lajos tartotta, aki két időszakban összesen 117-szer ült a válogatott kispadján.

Az örmények szakvezetője, Jegise Melikjan úgy vélte, kihúzták a magyarok méregfogát azzal, hogy alaposan kielemezték Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás játékát, valamint a köztük meglévő remek kapcsolatot a pályán, ennek köszönhető, hogy a gólt eredményező egyetlen szituációt leszámítva a magyaroknak alig volt helyzete a kilencven perc során.

"Számos problémával küzdünk, de ez a második félidő volt a legjobb játékrészünk ebben a kvalifikációs sorozatban, így a nehézségek ellenére most már pozitívan nézhetünk előre"
- összegzett Melikjan, aki elégedett volt csapata teljesítményével.

A magyarok vasárnap 15 órától az íreket fogadják a Puskás Arénában, egy sorsdöntő mérkőzésen, ahol hatalmas a tét. 

A rovat legfrissebb hírei