Rossi: Csak magunkra számíthatunk
Marco Rossi szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a válogatott számára
Fotó: MTI/Illyés Tibor
"Ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb ki-ki meccs lesz a pályafutásomban, mert ez a találkozó teszi lehetővé, hogy elérjük a pótselejtezőt. Persze a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtező is kiemelkedő jelentőségű volt. Ellenfelünk ugyanabban cipőben jár, de az az előnyünk, hogy mi itthon játszunk. Amióta 2019 novemberében felavattuk a Puskás Arénát, nem emlékszem olyan meccsre, amikor a közönség ne támogatott volna minket. Olyan mintha tizenketten lennénk a pályán" - mondta a Telkiben tartott szombati sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
Rossi a riválisról úgy vélekedett, gyors játékosok alkotják a nagyon fizikális ír csapatot, amely erős az előre játékban, ráadásul rögzített helyzetekben elképesztően veszélyes. Példaként hozta fel, hogy a csoportfavorit Portugália 2-0-s legyőzésekor minden szögletük a gólszerzés esélyével kecsegtetett. Kifejtette, hogy bár az AS Romában futballozó Evan Ferguson nem lesz bevethető, de a Nemzetek Ligája-győztes portugálok ellen duplázó Troy Parrott semmiben sem marad el tőle, még ha más is a két futballista karakterisztikája.
"Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de az utolsó simítások után döntök, mert lehet egy változás is. Amióta itt vagyok, nem emlékszem, hogy bármikor is egyszerű lett volna a célunkat elérni, úgyhogy nem volt okunk azt gondolni, hogy Portugália legyőzi Írországot, amivel biztossá vált volna a pótselejtező. Csak magunkra számíthatunk" - jelentette ki a 61 éves tréner, aki elárulta, egyáltalán nem érdekli a csoport másik találkozója, mert hajmeresztőnek tartja azt gondolni, hogy Portugália hazai pályán nem győzi le a sereghajtó örmény együttest, ami esélyt kínálna a magyaroknak a részvétel kiharcolását jelentő első helyre is.
Rossi a Kerkez Milos teljesítményére vonatkozó újságírói kérdésre úgy reagált, a válogatott számára rendkívül fontos játékos a Liverpool bal oldali védője, akinek teljesítménye fejlődik a nemzeti együttesben, az előző két meccsen pedig kifejezetten jól futballozott.
A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére vasárnap 15 órakor kezdődik a jövő évi Bajnokok Ligája-döntőnek is otthont adó Puskás Arénában. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió. A tét hatalmas lesz, győzelemmel akár a csoportelsőség és a vb-részvétel is elérhető az éllovas portugálok pontvesztése esetén, a vereség elkerülése pedig biztosan legalább a pótselejtezőt jelentő második helyet garantálná a négyesben.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez - Schäfer, Styles - Bolla, Szoboszlai, Sallai - Varga B.
Kövess minket facebook-on: