“Nélküle nem jutottunk volna el oda, ahova”


Kemény Dénes, korábbi szövetségi kapitány is megemlékezett egykori játékosáról

fotó: maszol.ro

A magyar férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként sorozatban három olimpiai bajnoki címig vezető Kemény Dénes szerint a csütörtökön, életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor nélkül nem jutott volna el ilyen magasságokba az együttes.

A 66 éves szakember, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában felelevenítette: a balkezes klasszis korábban rengeteg mérkőzést gyakorlatilag egyedül nyert meg a csapatnak, ugyanakkor teljesen törvényszerűen voltak gyengébb napjai is, akkor azonban vereség lett a vége. Hozzátette, amikor átvette a válogatott irányítását, sikerült elérni, hogy Benedek kiszolgálja játékostársait, amit ráadásul élvezni is kezdett.

"Azt hiszem, hogy a játékában a fordulópont rögtön az első világversenyen volt. Athénban játszottunk a világkupában, ahol úgy lettünk bronzérmesek, hogy a szerbeket és a horvátokat is öt-öt góllal vertük. Akkor látta meg, hogy tud ez másmilyen is lenni, szemben azzal, mint ami korábban volt" - mondta Kemény Dénes.

A kiváló tréner megjegyezte, Benedek Tibor ezzel a lépéssel komplex játékossá vált, kiszolgálta társait, ami a későbbiek folyamán aztán több esetben fordítva köszönt vissza, mint például Sydneyben és Athénban az olimpián.

Kemény Dénes arról is beszélt, hogy elsősorban az athéni, majd a pekingi olimpia éveiben látta Benedekben, hogy olyan magas szinten tölti be a csapatkapitányi posztot, amely alkalmassá teheti majd őt a vezetői szerepre. Hozzátette, ő csak a lehetőséget adta meg neki segítőként, később azonban a szövetség tizenöt fős elnöksége is bátran "nyúlt" hozzá. Kiemelte: a 2013-as világbajnoki címet követően csak apróságokon múlott, hogy Benedek Tibor irányításával miért nem lett még sikeresebb a gárda.

"Nélküle nem jutottunk volna el oda, ahova. Nagyon fontos része volt a csapatnak, sok kiváló játéktudással rendelkező játékosunk volt akkor, és nehéz lenne különbséget tenni, de karakterében kiemelkedett mindenki közül" - szögezte le Kemény Dénes.

Egykori klubja, az olasz Pro Recco is megemlékezett egykori játékosáról. Az egyesület honlapja emlékeztetett rá, hogy a balkezes klasszis rendkívüli eredményeket ért el a csapattal abban a nyolc évben (2001 és 2004, majd 2007 és 2012 között), amit a klubnál töltött. Ugyanakkor kiemelték, hogy a statisztikai adatok és a számok önmagukban nem mondanak el róla mindent:

"Tibor rendkívüli ember volt a vízen kívül is, szerény és karizmatikus, igazi profi, aki cselekedeteivel bizonyította a Pro Recco közösségéhez való tartozását és elkötelezettségét. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki az egész egyesület részéről a családnak és a barátoknak. Isten veled, nagy Tibor, fejezetet írtál történelmünkben: soha nem felejtünk el!"


A rovat legfrissebb hírei