Átadták az Ezüstgerely díjakat
Schmidt Ádám szerint az Ezüstgerely-díj a magyar sport és művészet kapcsolódását fejezi ki
fotó: kultura.hu
Három kategóriában adták át az idei Ezüstgerely-díjat, amelynek a magyar sportban és művészetben meglévő szerepét Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hangsúlyozta.
"Egyik legfőbb feladatom, hogy a sport minél több emberhez eljusson, minél több társadalmi rétegben beszéljenek róla, sőt, ha lehet, ne csak beszéljenek, hanem valamilyen szinten űzzék is. Ennek érdekében viszont számos együttműködést kell kialakítanunk, és az egyik ilyen a művészet" - mondta, majd hozzátette, a sport és a művészet szoros kapcsolata nem újkeletű, mivel a sport is az egyetemes kultúra része.
Hozzátette, a sportállamtitkárság két éve megújította az Ezüstgerely-pályázatot, akkor még a budapesti atlétika világbajnokság apropóján.
"Azóta évről évre tematikus kiírásban hirdetjük meg a pályázatot, idén az Út a csúcsra témakörben, amelynek hallatán elsősorban mindenki a versenysportra gondol, pedig fontos a közösségi sport szerepe is" - fogalmazott.
Éppen ezért az 1961-ben alapított Ezüstgerely-díj idei témakörének célja az volt, hogy bemutassa, a verseny-, a para- vagy a közösségi sport nemcsak a dobogón átélt pillanatokból áll, hanem a mögötte rejlő kemény munkából.
A városligeti Millennium Házában megtartott díjátadón a bírálóbizottság elnöke, Schmidt Ádám mellett a bizottsági tagok közül beszédet mondott Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, Szalmás Péter MOB-nívódíjas, Ezüstgerely- és Gyulai-, valamint Farkas József-díjas sportfotográfus, valamint Bánkuti András fotóriporter.
A pályázaton részt vevők kizárólag tavaly vagy idén készült műveket küldhettek be amatőr, professzionális és professzionális fotósorozat kategóriában, az online, egyfordulós versenyre csaknem 500 pályamunka érkezett.
A pályázat összdíjazása meghaladja a hatmillió forintot. A két professzionális kategória első helyezettjei 1,2 millió, míg az amatőr kategória győztese ötszázezer forintban részesült, és a legjobb negyven alkotás önálló kiállításon is szerepel majd jövőre.
Az Ezüstgerely Művészeti Pályázat idei díjazottai:
amatőr fotóalkotás kategória:
1. Ezüstgerely-díj: Messze még a cél - Szűcs Veronika
2. helyezés: Határ a csillagos ég - Radnai Lili
3. helyezés: Befutó a Kékesen - Rokob Jakab
Különdíj: Evezősök - Szabó Csaba
Dicsérő oklevél:
Kitörés - Jakabházy Miklós
Merre tovább? - Pásztor Attila
professzionális fotó kategória:
1. Ezüstgerely-díj: Ikarosz - Mónus Márton
2. helyezés: A hősök támadása - Tóth Ádá
3. helyezés: Idővonal - Nerpel Nikoletta
professzionális fotósorozat kategória:
1. Ezüstgerely-díj: A sakk a király Örményországban - Fekete István
2. helyezés: A magyar rodeó - Mohos Márton
3. helyezés: Cím nélkül - O. Jakócs Péter
Dicsérő oklevél:
Magasban írt történelem - Balogh Dávid
Falmászás korlátok nélkül - Szilágyi Anna
Kövess minket facebook-on: