Golovin szerint a hollandok elleni mérkőzésből nem szabad következtetést levonni


Golovin Vlagyimir az elvesztett negyeddöntő után úgy vélte: csapatának ezen a napon nem volt esélye továbbjutásra világbajnokságon

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A szövetségi kapitány az MTI-nek a társházigazda hollandoktól elszenvedett 28-23-as szerdai negyeddöntő után azt mondta: együttese játéka a közeli zónás előnyszerzésekről, betörésekről, hetesek kiharcolásáról szólt, ezeket kellett volna alkalmazni, ám nem sikerült, ezért alakult ki már az első félidő kétharmadára négygólos holland előny.

Golovin rámutatott, ez nagyjából 45-50 percig tartott, utána pedig több hétméterest kapott egymás után a rivális.

"Nem akarok senkire semmit tolni, de a mai napon esélyünk nem lett volna a továbbjutásra..."- utalt a szakvezető a több esetben erősen vitatható játékvezetői ítéletekre.

Kérdésre elmondta, a legfontosabb az volt, hogy ne hagyják magukat, márpedig a keret rutinos tagjai sem igazán tapasztaltak még ilyet világversenyen.

"A tartás volt a legfontosabb, lejátszottuk ezt a mérkőzést, küzdöttünk, de tudjuk: amikor nagyon nincs esélyed, akkor nehéz nagyon koncentrálni"- mutatott rá.

Golovin szerint ebből a mérkőzésből nem szabad szakmai következtetéseket levonni, az egész vb-t illetően viszont lehet.

"Hullámzó volt a teljesítmény, még fiatal a csapatunk, sok újoncunk van, akinek ez volt az első világversenye, ez biztosan befolyásolta" - fogalmazott, hozzáfűzve: a Szenegál elleni első fordulós csoportmérkőzésen bemutatkozó jobbszélsőnek, Falusi-Udvardi Laurának több meccse van nemzeti színekben, mint ahány edzésen részt vett a válogatottal.

A magyar válogatott az elmúlt húsz év legjobb vb-eredményét produkálva hetedikként zárt, Golovin szerint ha folyamatosan az ötödik-hatodik pozíció környékén tudnak zárni - a tavalyi párizsi olimpián hatodik, az Európa-bajnokságon pedig harmadik lett csapata -, az azt mutatja, hogy felzárkóztak az elit mezőnyhöz.

"Ha folyamatosan ott vagyunk ezen a szinten, akkor biztosan jönnek majd a győzelmek is"- tekintett előre.

A négy közé legutóbb 2005-ben jutott be a magyar válogatott, akkor bronzérmet szerzett Szentpéterváron. Azt követően kétszer volt nyolcadik, 2007-ben és 2013-ban, utóbbi óta egészen mostanáig a negyeddöntőbe sem került be a nemzeti csapat. A célkitűzés a legjobb hat közé kerülés volt.

A rovat legfrissebb hírei