Tóth Balázs örül a visszatérésnek
A Blackburn magyar kapusa örül, hogy közel két hónappal ezelőtti térdműtéte után panaszmentesen, kapott gól nélkül tudott visszatérni együttese hétvégi FA Kupa-mérkőzésén
fotó: Blackburn Rovers / facebook
A magyar válogatott hálóőr vasárnap, a Hull City ellen tizenegyespárbajban elveszített találkozón tért vissza, és noha a "lába még nem olyan rugalmas", mint korábban, annak örül, hogy fájdalmat nem érzett a műtött testrészben.
"Jó volt újra játszani, még ha a rehabilitáció nem is úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem mondom, hogy százszázalékos állapotban vagyok, de jó jel, hogy végigjátszottam a mérkőzést, mert segít az úton, hogy minél jobb formába kerüljek" - mondta kedden az M1 aktuális csatornának a 28 éves kapus. Tóth kiemelte, noha a bajnokság szempontjából valószínűleg jobban jártak a kupabúcsúval, ő szeretett volna továbbjutni és adott esetben egy Premier League-csapat ellen megmutatni magát.
"Még nem úgy ugrok el az egyik lábamról, ahogy a másikról, azon kell dolgoznom, hogy minél hamarabb ugyanolyan legyen. Jól ment a védés, az edzőm is elégedett volt velem, azt mondta, nem látszott a kihagyás, ami jó jel számomra" - jelentette ki a kapus.
Tóth Balázs szerint együttese az elmúlt időszakban "szerencsétlen volt", mert hiába irányította a meccseket, az eredmények nem jöttek, ugyanakkor bízik abban, hogy nem lesznek kiesési problémáik.
"Eredetileg azt lőttük be, hogy ha a kupameccsen vissza tudok térni, akkor a bajnokságban is játszani fogok, de erről majd a vezetőedző dönt" - mondta Tóth, akinek 20. helyen álló együttese szombaton a harmadik Ipswich otthonába látogat az angol másodosztályban.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: tóth-balázs, blackburn-rovers, légiósok, magyar-válogatott, foci, sérülés