Magyar siker Svédországban
A rúdugró Klekner Hanga ezüst kategóriás versenyt nyert Stockholmban
fotó:Magyar Atlétika / facebook
Kiválóan szerepelt a rangos stockholmi fedettpályás atlétikai versenyen Klekner Hanga, aki 4,52 méteres eredménnyel megnyerte a női rúdugrást.
A nemzetközi szövetség ezüst kategóriás besorolású viadalának honlapja szerint a debreceniek ugrója 4,17 méteres kezdőmagasságán másodikra, 4,27-en elsőre, 4,37 méteren pedig ismét másodikra jutott át. Ez utóbbival meg is nyerte versenyt, így a folytatásban kihagyta a 4,47-et és 4,52-re ugrott, amit rögtön elsőre teljesített. Klekner ezek után saját - 4,60 méteres - országos csúcsának megdöntésével próbálkozott, ám a rekordjavítás ezúttal elmaradt.
A svéd fővárosban még két magyar, Molnár Janka és Lesti Diána szerepelt. Előbbi 54.38 másodperces eredménnyel megnyerte futamát és összesítésben a harmadik helyen zárt 400 méteren, utóbbi viszont érvényes kísérlet nélkül fejezte be a távolugrást.
A verseny rangját mutatja, hogy mások mellett a jamaicaiak sztársprintere, a 100 méteren olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Kishane Thompson is rajthoz állt, ám nem tudott nyerni, miután a 60 méter döntőjében 6.56 másodperccel csak a harmadik helyen ért célba a brit Romell Glave és Jeremiah Azu mögött. Glave 6.51 másodperccel győzött, három századdal megelőzve honfitársát.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: klekner-hanga, rúdugrás, atlétika, aranyérem